A Firefox és a Vista is elérte a 20 százalékos piacrészt
A NetApplication kiadta novemberi felmérései eredményét, és ennek alapján körvonalazódnak a jelenlegi trendek. Az első a Firefox erősödésének folytatása, a jelek szerint egyértelműen az Internet Explorer rovására. A Mozilla 20 százalékot elérő szoftvere tovább erősítheti azokat, akik a Mozilla alapítványi jogállását támadják az anyagi vonatkozások miatt. Az erősödés egyik érdekes részleges magyarázata az amerikai elnökválasztásokban rejlik, egyszerűen a szokásosnál aktívabbak voltak az egyéni felhasználók az USA állalmaiban. Az Internet Explore ugyanakkor most először csúszott vissza a 70 százalékos határ alá, az októberi 71,27 százalékkal szemben novemberben csak 69,77 százalékon teljesített, igaz ugyanakkor, hogy az IE8 béta verziója kicsit erősebben kezdett, mint az Opera 9.x vagy a Chrome 0.3.
A Microsoft számára azonban gyógyír lehet sebeikre a Vista jó szereplése. Az új generációs, ám már nem is olyan friss operációs rendszerre fél évtizedet kellett várni, mégis elég nehezen kezdte karrierjét. Az XP-hez képest a felhasználók nem tartották eléggé vonzónak a rendszert ahhoz, hogy a váltással járó befektetést és a telepítéssel együtt járó nyüglődést vállalják. A Vista most azonban 20,45 százalékot ért el a korábbi 19,29 százalékkal szemben, ami nem rossz teljesítmény egyetlen hónap alatt. Ez a trend egyébként várhatóan felgyorsul, hiszen a karácsonyi értékesítési időszakban sokan vesznek új gépet, és a Vista terjedéséhez jelen pillanatban az előtelepített verziók járulnak hozzá leginkább.
További jellemző változások november folyamán, hogy a Macintosh rendszerek folytatják előretörésüket 8,21 százalékról 8,87 százalékra lépve, és az iPhone is töretlenül népszerű, piacrésze 0,33 százalékról 0,37 százalékra bővült.
Kapcsolódó cikkek
- Júniusban tesztelhető, októberre végeleges a Firefox 4.0
- 2011-ben helyrejön az európai IT-piac
- Az Ipsos szerint nem kell félni az üzleti modellváltástól
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Firefox 4.0 screenshotok
- A Zeusz már a firefoxosokat is fenyegeti
- Az internet növekedését várják a legtöbben
- Firefox 3.6.4 béta
- Firefox-plugin Google-adatgyűjtés ellen
- Csökkenthető a lefagyás lehetősége a Firefox 3.6.4 bétával
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.