Kormányszóvivő: egyre több digitális csatorna lesz

MTI Sajtóadatbank, 2008. december 2. 08:15

A digitális átállás eredményeként a mindenki által, szobaantennával ingyenesen fogható csatornák száma jelentősen nőni fog, 2012-től akár 20-25 ilyen csatorna is lehet - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Hozzátette: Magyarország nemzetközi és uniós kötelezettségvállalása, hogy legkésőbb 2012. január 1-jével áttér a televíziós földfelszíni digitális műsorszórásra a jelenlegi analóg szolgáltatásról.

A kormányszóvivő elmondta azt is, hogy a szabad hozzáférésű földfelszíni televíziós műsorszórásra kiírt pályázat győztese, az Antenna Hungária Zrt. december 1-jével indította el a digitális televíziós műsorszórást. A szolgáltatás először Budapest, Kabhegy és Szentes vételkörzetében fogható, majd fokozatosan országos lesz.

Budai Bernadett közölte, hogy a digitális televíziós műsorszórás elindulásával fontos, hogy az emberek megfelelő és pontos tájékoztatást kapjanak a digitális átállással kapcsolatos kérdésekről annak érdekében, hogy minél zökkenőmentesebben valósuljon meg ez.

Aláhúzta, ezt a célt szolgálja a Miniszterelnöki Hivatalt vezető és a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter múlt héten megjelent együttes rendelete is, ami biztosítja, hogy a vásárlók megfelelő tájékoztatást kapjanak. Így például arról, hogy az általuk megvásárolni kívánt televízió alkalmas-e a digitális földfelszíni adás vételére, vagy sem. Mindez különösen fontos a karácsonyi ajándékvásárlás időszakában.

A kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a digitális földfelszíni adások vételére nem mindegyik televízió alkalmas. Amelyik televíziónak nincs ugyanis beépített vevőmodulja (tuner), a digitális adás vételéhez külső dekóder, úgynevezett set-top-box szükséges. Mindez azoknak fontos, akik saját antennával fogható adásokat néznek, hiszen e csatornák esetében lesz szükség a digitális földfelszíni adás vételére alkalmas televíziókészülékekre, illetve a set-top-boxokra. Nem érinti viszont azokat, akik kábelről, illetve műholdról kapják az adást.

Budai Bernadett elmondta azt is, hogy az új rendelet szerint a digitális földfelszíni adás vételére alkalmas televíziókészülékeket és set-top-boxokat úgy kell forgalomba hozni, hogy a készüléken, annak csomagolásán, illetve a termék hirdetéseiben fel kell tüntetni a következő feliratot: "A készülék alkalmas a magyarországi földfelszíni, szabad hozzáférésű digitális televíziós műsorszórás vételére". Ezt kell tehát a vásárlóknak keresniük december 5-től, ha ilyen készüléket akarnak vásárolni.

A rendelet előírja azt is, miszerint a digitális adás vételére nem alkalmas készülékek esetében a forgalmazónak kötelessége a vásárlás előtt egyértelműen tájékoztatni a vevőt arról, hogy milyen további készülékkel együtt lehet a digitális földfelszíni televíziós műsort fogni.

Kulcsszavak: televízió HDTV

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Nagy hatótáv, nagy lehetőségek

A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.

2024. május 1. 12:03

Stratégiai partnerséget kötött a Continental a DeepDrive-val

A Continental technológiai vállalat stratégiai partnerséget kötött a müncheni székhelyű DeepDrive-val az elektromos járművekhez szükséges alapvető technológiák továbbfejlesztése érdekében. 

2024. május 1. 10:21

A CineBeam Q-val újra megkezdi a projektorok forgalmazását Magyarországon az LG

Az LG az elmúlt években nem értékesített projektorokat a magyar piacon, 2024-ben azonban újra visszatérnek a cég otthoni vetítői. Az első modell, ami újra nálunk is kapható, rögtön egy újdonság: a januári CES-en bemutatott LG CineBeam Q, ami egy kompakt, szinte műtárgyként is értelmezhető 4K projektor. A készülék egyelőre kizárólag az LG webáruházában kapható, itt viszont 15% kedvezményt kapnak azok, akik elsőként megrendelik a terméket.

2024. április 30. 16:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36