A fehérnemű kiszorította a mobiltelefont
Nem spórolunk a hitelfelvételi kedven sem
A Kirakat.hu termék-, ár- és bolt-összehasonlításokat kínáló portál a Szonda Ipsosszal együttműködve 2008 novemberében – a tavalyi év azonos időszakához hasonlóan – megvizsgálta, hogy a 18 év feletti felnőtt magyar lakosok mit vásárolnak karácsonyra, honnan és milyen formában tájékozódnak a megvásárolni kívánt termékkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban, illetve mekkora összeget költenek az ajándékokra.
A kutatás szerint a magyar lakosság a gazdasági válság érezhető hatásai ellenére sem kívánja csökkenteni karácsonyi kiadásait, sőt a megkérdezettek egy része még bőkezűbb szeretne lenni, mint tavaly. A felnőtt magyar vásárlók több mint 60%-a - a tavalyi adatokhoz hasonlóan - idén is legfeljebb 30 ezer forintot költene karácsonyi ajándékokra, míg ennél nagyobb kiadással a lakosság negyede számol.
A felmérés alapján a Magyarországot is érintő világgazdasági válság a hitelfelvételi kedvünkre sem lesz hatással: míg tavaly az ajándékot vásárlók 2%-a vett fel áruhitelt, addig idén 3% tervezi később kifizetni a karácsonyi meglepetéseket (más kérdés, hogy lesz-e rá lehetősége - a szerk.).
„A jelen körülmények között meglepő, hogy a magyar lakosság karácsonyi vásárlási kedve 2007-hez képest nem csökkent, hiszen a gazdasági válság lassan az élet összes területén érezteti hatását. Úgy tűnik, továbbra is az egyik legfontosabb ünnepünk a karácsony, így egy átlag magyar vásárló igyekszik nem az örömet adó ajándékokon spórolni, hanem inkább a mindennapi lakossági fogyasztás – energia, víz, áram stb. – csökkentésével takarékoskodni” – hangsúlyozza Birkás Dávid, a Kirakat.hu főszerkesztője.
A nők szívesebben, a férfiak nagyobb értékben - a netezőkre mindkét ismérv igaz
A kutatásra adott válaszok szerint a nőkre és a fiatalabb korosztályra az átlagosnál nagyobb ajándékozási kedv jellemző, mint a férfiakra, illetve a 60 év felettiekre. Ugyanakkor a férfiak, a 40-49 éves korosztály, a diplomások, a budapestiek, a magas társadalmi státuszúak közt az átlag felett reprezentáltak azok, akik 30 ezer forintnál is többet fordítanának idén karácsonyi ajándékokra. Az internet-hozzáféréssel rendelkezőkre és a netet használókra mindkét megállapítás helytálló, vásárlási és a költési hajlandóságuk ugyanis az átlagosnál is nagyobb.
Az internetezők kozmetikáznak, olvasnak és főznek
Továbbra is az illatszerek, ruházati cikkek, könyvek, valamint a gyermekjátékok számítanak a legnépszerűbb ajándékoknak, de a tavalyi évhez képest változás, hogy a fehérnemű kiszorította a mobiltelefont a top 10 megvásárolni tervezett ajándékok közül.
Az eredmények egyértelműen megmutatják azt is, hogy a férfiak és a nők a saját nemükre jellemző tárgyakat részesítik előnyben, így például a hölgyek nagyobb arányban vásárolnak ruhát, gyermekjátékot és fehérneműt, míg az urak inkább CD-t, DVD-t és karórát vesznek. Ugyancsak érdekessége a felmérésnek, hogy az internethasználók esetében az átlagosnál nagyobb arányt képviselnek azok, akik kozmetikai termékkel, könyvvel és konyhai eszközökkel lepik meg szeretteiket.
A netezők már ősszel hozzákezdenek
A 2007-es adatfelvételhez képest még inkább növekedett a bevásárlóközpontok és a hipermarketek népszerűsége: 5-ből 4 ember innen szerzi be a megvásárolni kívánt termékeket. Népszerűek azonban a piacok (válaszadók 59%-a) és a szaküzletek, szakáruházak (válaszadók 56%-a) is – ez utóbbi főként a férfiak és az internet-hozzáféréssel rendelkezők körében.
A felnőtt magyar lakosok jellemzően (70%) továbbra is november-decemberben kezdenek készülni a karácsonyra, azonban 4%-kal nőtt azok aránya (18%), akik az utolsó hétre hagyják az ajándékok beszerzését. Ez utóbbi csoporthoz tartozik az internetről nem tájékozódók nagyobb része, míg például a netezők közül a webáruházban vásárlók már ősszel hozzákezdenek a karácsonyi készülődéshez.
„A 2008-as kutatásban a karácsonyi vásárlással eltöltött időt is vizsgáltuk,” - magyarázza Birkás Dávid – „a válaszadók nagy része több alkalommal eltölt egy-két órát a vásárlással, míg a megkérdezettek mintegy harmada mindössze egy alkalommal pár óra alatt néhány boltot felkeresve vásárol. Az internetezők azonban jellemzően több időt szánnak a karácsonyi vásárlásra, a webáruházak szolgáltatásait már korábban kipróbálók ugyanakkor a szerzett információknak köszönhetően leszűkítik a vásárlási időt néhány órára.”
Ösztönszerűen döntünk
A Kirakat.hu és a Szonda Ipsos kutatása szerint a vásárlók 60%-a továbbra sem tájékozódik a karácsonyi vásárlás előtt, inkább ösztönszerűen dönt a fa alá kerülő csomagokról. Az ünnepi bevásárlást megelőzően információt gyűjtők aránya pedig az átlagosnál szignifikánsan nagyobb a diplomások, a megyeszékhelyeken élők, a kedvező társadalmi státuszúak, valamint az internet-hozzáféréssel rendelkezők között.
Érdekes eredmény, hogy a karácsonyi vásárlás előtt tájékozódók 75%-a elsősorban az áruházak akciós kiadványaiból informálódik – ez különösen jellemző a nőkre –, míg a megyeszékhelyen élőknél a személyes tapasztalat a legfontosabb.
A felmérés azt mutatja, hogy míg az internetet használók közel fele szokott tájékozódni a karácsonyi vásárlás előtt, addig az internetet nem használók csak közel harmada. Valószínűleg az előzetes információgyűjtésnek is köszönhető, hogy a neten tájékozódók jóval kisebb arányban vannak kitéve a spontán vásárlás kísértésének, és kisebb részük vásárol a karácsony előtti utolsó héten.
Kapcsolódó cikkek
- A netezők ötöde naponta bejelentkezik egy közösségi oldalra
- Súlyos bűntett a számítógépes adatlopás - a zene- vagy filmletöltés már kevésbé
- Szentendre a leginkább e-aktív magyarországi település
- Személyre szabott orvosi konzultáció tévékészüléken keresztül?
- 2008-as toplisták Business Online módra: Felmérések, előrejelzések
- Tavaly hatévi növekedés után először csökkentek a lakosság távközlési kiadásai
- A keresés a második legnépszerűbb netes tevékenység Amerikában
- Elégedetlenek a fogyasztók a hagyományos televíziós szolgáltatásokkal
- A mobiltelefon lesz a negyedik értékesítési csatorna
- Hatékonyak a bannerek
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.
Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban.