BSA: az illegális szoftver használata az államnak is kárt okoz

MTI Sajtóadatbank, 2008. december 16. 12:04

Mivel az illegális szoftverek használata nemcsak gyártóknak okoz károkat, hanem az államnak is, ezért csak a kormányzat és az üzleti szféra összefogásával, a hamisításból fakadó veszélyek, kockázatok és károk társadalmi tudatosításával érhető el a jelenlegi helyzet megváltoztatása - közölte a Business Software Alliance (BSA) hétfőn az MTI-vel.

A BSA mindezt annak kapcsán fejtette ki közleményében, hogy a kormányzat által létrehozott Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) a jövőben prioritásként kezeli a szerzői jogsértések elleni fellépést, és ezen belül a társadalmi tudatosságnövelő kezdeményezéseket.

A BSA közleményében üdvözli ezt, s úgy véli, a kreatív és az informatikai iparágat sújtó hamisítás messze nemcsak az érintett cégek gondja.

A szervezet üzleti világra vonatkozó adatai szerint az újonnan telepített szoftverek 42 százaléka illegális, ami miatt az iparág cégei 2007-ben 125 millió dollár, mintegy 25 milliárd forint bevételkiesést szenvedtek el. Az elmaradt jövedelem következtében ugyanakkor az állam is több milliárd forint értékű járulék és adó befizetésétől esett el.

A közlemény szerint ha a kormányzat és az üzleti szféra összefogásának eredményeként megvalósulna az illegalitási arány tervezett 10 százalékpontos javulása, akkor ez az IDC piackutató cég számításai szerint mintegy 1100 új, jól fizető munkahelyet hozna létre Magyarországon. Az iparág további 274 millió dollárral, vagyis mintegy 55 milliárd forinttal járulhatna hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez és 13 milliárd forint adó- és járulékbevételhez juttatná az országot.

A BSA álláspontja szerint a HENT által december 8-án bejelentett két társadalmi program, ezen belül a tájékoztató anyagok terjesztése és a vállalkozások könyvelőinek képzése egyformán jól szolgálhatja a szoftverhasználat és -gazdálkodás tudatosságának emelését.

A BSA és tagjai a jövőben is folytatják erőfeszítéseiket a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok védelme, a szerzői jog fontosságának tudatosítása és általában az illegális szoftverhasználat visszaszorítása érdekében. A BSA abban bízik, hogy egyre több cégvezető felismeri: nem éri meg illegális szoftvert használni, hiszen ezzel mind a céget, mind pedig saját magát teljesen szükségtelenül teszi ki jelentős kockázatoknak.

Kulcsszavak: BSA jog

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Nagy teljesítményű számítógépet mutatott be az Emerson

A Movicon szoftverrel és a PACEdge IIoT platformot előre telepítve tartalmazó PACSystems IPC 2010 nagy teljesítményű számítástechnikát biztosít az ipari edge adatvizualizációs alkalmazásokhoz.

2024. április 12. 13:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09