A CES is zsugorodik a válság miatt

Milkovits Gábor, 2009. január 5. 19:50

A globális gazdasági válság a fogyasztói elektronikai legrangosabb, Las Vegas-i CES seregszemléjét is sújtja, így idén kevesebb lesz a kiállító és kevesebb látogatóra is számítanak.

A 2009 január 8-11 között megrendezésre kerülő Consumer Electronics Show 2009 szervezői az idei évre 2700 kiállító céget regisztráltak, míg tavaly még 3000-en képviseltették magukat. Ebből kifolyólag a kiállító terület is kisebb lesz, ráadásul a várható látogatók számát is kevesebbre, a 2008-as 141 ezer helyett 130 ezerre becsülik. A változások ugyanakkor nem kizárólag negatívak; a regisztráló cégek közül ugyanis jóval többen foglaltak maguknak tárgyalókat, ami arra enged következtetni, hogy egyre többen szeretnék valódi üzleti találkozókra használni az alkalmat.

Ami az idei évre várható slágertermékeket illeti, a fogyasztók vékonyabb pénztárcája miatt az óriás plazmatévék helyett ezek inkább a kisméretű és olcsó mini laptopok, a videójátékok, a GPS navigációs eszközök és általában a mobilkészülékek lesznek. Nagy emberek beszédeiben viszont most sem lesz hiány: a nulladik napi megnyitót Steve Ballmer, Microsoft-vezér tartja, de felszólal majd John Chambers, a Cisco, Howard Stringer, a Sony és Alan Mulally, a Ford vezérigazgatója, valamint Craig Barret, az Intel igazgatótanácsának elnöke.

Kulcsszavak: CES kiállítás

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36