Jelentős IBM-nyereség - rózsás kilátások
Úgy tűnik, a Nagy Kék tudomást sem vesz a globális pénzügyi válságról, ennek legékesebb bizonyítéka, hogy a számítógépgyártó nettó nyeresége 4,43 milliárd dollár volt, ami 12%-os emelkedést jelent az egy évvel korábbi időszakban elért profithoz képest. Ez az eredmény felülmúlta a piaci elemzők várakozásait is, a forgalom azonban gyengébbre sikeredett a korábban megjósoltnál. A szakemberek 28,2 milliárdos bevételt prognosztizáltak, ám a cég csupán 27 milliárdot jelentett. Ha az összesített adatokat nézzük, akkor láthatjuk, hogy az IBM egész éves profitja 12,3 milliárd dollárra rúg, ami 18%-kal több, mint 2007-ben. A pozitív eredményt a még időben foganatosított drasztikus megszorító intézkedéseknek köszönheti a Nagy Kék. Az összesített forgalomcsökkenés ugyan csupán 6,4%, egyes részlegeknek viszont ennél sokkal nagyobb mínuszt kellett elkönyvelniük. Sam Palmisano, az IBM első embere derűlátó a 2009-es üzleti évet illetően is, reményei szerint rekordnyereséggel fogják zárni az évet.
A vállalat határtalan optimizmusát jelzi az is, hogy az IBM a közeljövőben az iowai Dubuque-ban 1300 új munkahely megteremtését tervezi.
Kapcsolódó cikkek
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- Az SPSS felvásárlását értékelte előzetesen az IBM
- IBM: a vártnál magasabb negyedéves profit
- IBM: vártnál jobb negyedéves eredmény
- Több ezer munkahelyet létesít az IBM
- Az IBM-et már nem érdekli a Sun
- Negyedével estek a Sun részvényei az IBM-felvásárlás elmaradásával
- A Sun-ra pályázik az IBM
- IBM fricska: Indiában kínál állást elbocsátott munkásainak a Nagy Kék
- Ricoh-IBM stratégiai szövetség a dokumentumkezelés terén
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.