Újabb hamis Nav N Go szoftvereket foglalt le a VPOP

forrás Prim Online, 2009. február 13. 12:25

Egy hét alatt négy esetben is eljárást indított a VPOP hamis Nav N Go szoftverek forgalmazása miatt – jelentette be a szoftverfejlesztő cég márkavédelmi képviselete, az IPR Consulting Kft. A legutóbbi budapesti razzián nagy számban foglaltak le DUINO PNA-kat. Jelentős csalás gyanúja miatt a Nav N Go a készülékek visszarendelését kezdeményezte a gyártónál.

Az utóbbi egy hétben több esetben is hamis Nav N Go szoftverek miatt kellett intézkedniük a Vám- és Pénzügyőrség munkatársainak Budapesten. A XV. kerületi Novák piacon lévő egyik GSM boltban a VPOP munkatársai olyan Bluepanther és GOClever készülékeket találtak, amelyeken egyértelműen illegális Nav N Go iGO 8 navigációs szoftverek voltak. A kereskedő számítógépén megtalálták a telepítéshez szükséges állományokat is.

Szintén előkerültek a tört Nav N Go szoftverek telepítő állományai egy XVI. kerületi GSM boltban is, ahol a kereskedő gyanúsan alacsony áron, 25 ezer forintért kínálta a Bluepanther készülékeket Nav N Go iGO 8 navigációval, amelyek természetesen feltört szoftverek voltak. A helyszínen lévő szaktanácsadó elmondta, hogy a Bluepanther készülékeken nem lehet legális Nav N Go iGO 8 szoftver, minden ilyen készülék egyértelműen illegális.

Egy zuglói kereskedő annak ellenére került kínos helyzetbe az ellenőrzés során, hogy állítása szerint nagyon odafigyelt a szoftverek jogtisztaságára. A szerviz egyik számítógépén mégis olyan szoftverállomány került elő, amelynek licenc száma eredetileg egyetlen egy SD kártyához volt hozzárendelve.

A legnagyobb meglepetést az a razzia okozta, melyet a hazai piac egyik legjelentősebb GPS nagykereskedelmi üzletében tartottak. Az ellenőrzésen a VPOP munkatársai nagy számban találtak olyan navigációs készülékeket, amelyeken rendkívül trükkösen oldották meg a licencszabályzat kijátszását. A DUINO készülékeken lévő iGO My way szoftverek eredetileg olyan licencszámmal rendelkeztek, amelyek darabonként egyedi, és csak egy bizonyos SD kártya egyedi azonosítószámával működhetnek rendeltetésszerűen. Azonban a vizsgálat során kiderült, hogy mindegyik készüléken ugyanazon licencszámú szoftver van elhelyezve, azaz a gyártás során szabálytalanul, feltehetően csalás elkövetésének szándékával duplikálták az SD kártyákat. A VPOP ebben az esetben is bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást, a készülékeket pedig lefoglalta.

Tekintettel az ügy súlyosságára, a Nav N Go felszólította a forgalmazót minden szoftverrel rendelkező DUINO készülék visszarendelésére a partnereitől.

A Nav N Go márkavédelmi képviselete arról tájékoztatja a kereskedőket és a vásárlókat, hogy a DUINO készülékeken lévő DUINO brand alatt futó iGO My way 2006-os szoftver, amelynek licencszáma: CE-E2US-3SDT-CZTC-A9GC-CCRN, biztosan illegális szoftver és nem lehet kereskedelmi forgalomban. Más licencszámú DUINO szoftverek esetében is fennállhat ez a probléma, ezért a márkavédelmi képviselet azt javasolja, hogy a licencszám ellenőrzése céljából vegyék fel a kapcsolatot a Nav N Go-val vagy a márkavédelmi képviselettel.
 

  •  


A visszaélések megszaporodása miatt a kereskedőknek és a vásárlóknak is érdemes körültekintőnek lenni. Az alábbiak segíthetnek megállapítani, hogy a szoftver legális vagy illegális:
 

  • Fogyasztók számára tesztelhető, DEMO verziójú Nav N Go szoftver nem létezik. Az ilyen licenccel rendelkező készülékek esetében biztos lehet benne, hogy a szoftver tört! A felírat a szoftver licence menüpontja alatt olvasható.
  • Néhány esetben régebben a Nav N Go partneri felhasználásra biztosított időkorlátozással ellátott licenceket is. Ilyen esetben az „About me” oldalon meg kell jelennie a lejárat dátumának is. A megjelent dátumon túl a szoftver nem működhet, ha mégis, akkor az egy tört verzió. Külföldi ellenőrzések során már felbukkant olyan verzió, amelynek a licenc száma nem is volt olvasható a menüből, az ilyen szoftverek egyértelműen illegálisak.
  • PNA készülékek esetében a licencszám felett a készülék brandjének megfelelő feliratnak kell szerepelnie, amely megegyezik a készülék nevével is. iGO My way vagy Nav N Go iGO 8 „dobozos” szoftver önállóan csak eredeti csomagolásban forgalmazható. Az Nav N Go iGO 8 szoftverek biztonsági matricával vannak ellátva!
  • A „noname” PNA, PND készüléken egész biztosan nem lehet legális Nav N Go szoftver. Gyanakodjon akkor is, amikor autóba építhető „noname” készülékekhez kínálják a Nav N Go szoftvereit. A legtöbb PNA, PND készülék egyébként még nem rendelkezik Nav N Go iGO 8 szoftverrel – erről érdemes tájékozódni még a vásárlás előtt, annál is inkább, mivel a naviextras.com oldalon elérhető térképfrissítések és tartalmak kizárólag eredeti Nav N Go szoftvertermékekkel együtt használhatók.
  • Ne vásároljanak felelőtlenül interneten vagy apróhirdetésekben, aukciókban szereplő Nav N Go szoftvereket. Ezek a szoftverek csak igen kevés esetben eredetiek – követelje az eladótól, hogy bizonyítsa be a szoftver eredetiségét. Ha kételkedik, a Nav N Go vagy a márkavédelmi képviselete örömmel segít.
Kulcsszavak: Nav N Go VPOP

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Harmadszor is világcsúcs: a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata nyerte Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyét

A kontinens legnevesebb egyetemeit megelőzve ismét az első helyen végzett a győri Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata, a SZEnergy Team Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén önvezető és elektromos meghajtású városi kisautó kategóriában. Utóbbiban saját világcsúcsát másodszor megdöntve szerezte meg az első helyet.

2024. május 25. 16:17

Már hazánkban is kapható a Huawei első négyzet alakú okosórája

Megérkezett Magyarországra a Huawei vadonatúj négyzet alakú, továbbfejlesztett egészségfigyelő- és sportfunkciókkal rendelkező okosórája, a HUAWEI WATCH FIT 3. Az eszköz a FIT-sorozat eddigi legvékonyabb és legkönnyebb tagja, az okosórában mutatkozik be a mozgásra ösztönző Okosjavaslatok funkció, valamint alvás közbeni légzésfigyelés funkcióval bővült a nyugodtabb alvás érdekében. Az Android- és iOS-kompatibilis WATCH FIT 3 egyetlen feltöltéssel akár 10 napos üzemidőt nyújt, mindössze 10 perces töltéssel pedig akár egy teljes napig használható.

2024. május 23. 11:43

Matchbox lett az elektromos Mercedesből

A Mattel leleplezte  a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az ikonikus Mercedes-Benz G-osztályt és a nemrégiben bemutatott, új elektromos modellváltozatot ünnepli. A prémium kategóriás kisautó újrahasznosított fémből és legalább 81%-ban ISCC-minősítésű műanyag felhasználásával készül*. A Matchbox exkluzív, 1:64 méretarányú, öntött replikája élethű részletekkel idézi meg az ikonikus G-osztályt és egyedi, texturált papír csomagolással rendelkezik.

2024. május 23. 10:25

Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata

A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.

2024. május 20. 12:34

Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!

A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).

2024. május 16. 16:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17