A DRAM-lapkák ára emelkedett, de a vállalati veszteségek folytatódnak
Az utóbbi időben emelkedett a DRAM-lapkák szabadpiaci ára arra a reményre, hogy a német Qimonda lapkagyártó csődje és a várt tajvani, japán és amerikai vállalategyesülések nyomán csökkenni fog a két éve tapasztalható túlkínálat, azonban még nem biztos, hogy az áremelkedés tartós lesz, és semmi esetre sem fogja kisöpörni a gyártók veszteségeit ebben az évben, vélik a kaliforniai szakmai piackutató cég, az iSupply Corp. elemzői.
Mind a szabadpiaci, mind a szerződéses árak önköltség alatt vannak a legtöbb gyártó számára még az utóbbi hetek áremelkedése után is, mert a túlkínálat még nem apadt érezhetően, viszont annál inkább a kereslet. A cég szakértői szerint a kereslet talán már elérte mélypontját, de a fellendülés még messze van. A DRAM-lapkák gyártói világszerte a bevételük átlagosan 15 százalékos csökkenésére számíthatnak idén, 20 milliárd dollárra, az iSupply szerint. A tavalyi utolsó negyedévben az iparág körülbelül 2,6 milliárd dolláros, tavaly egészében mintegy 7 milliárd dolláros veszteséget szenvedett. A piackutatók szerint legalább 50 százalékos áremelkedés kellene a mostanihoz képest az iparági szintű nullszaldó eléréséhez, és az áraknak körülbelül meg kellene kétszereződniük ahhoz, hogy profit is legyen a termelésen.
Az irányadó egy gigabites, kétszeres adatütemű, 667 megahertzes lapka azonnali ára a múlt héten 1,12 dollárra emelkedett a szabadpiacon - ez idei csúcsa eddig -, 0,85 dollárról, amelyet röviddel az előtt ért el lefelé, hogy a Qimonda január 23-án csődvédelmet kért. Péntek reggel 1,02 dollárnál tartott az ár. A szerződéses árak 0,88 dollárra emelkedtek a január végi 0,81 dollárról. A Qimonda azt is bejelentette, hogy drezdai üzemében a kapacitás egynegyedére csökkenti a termelést.
Kapcsolódó cikkek
- Memtest86
- 2011-ben helyrejön az európai IT-piac
- Az Ipsos szerint nem kell félni az üzleti modellváltástól
- Robbanni készül a memóriapiac
- A Samsung egyelőre nem számít a memóriaáramkör piac fellendülésére
- Tajvan megmenti a DRAM-gyártókat
- Állami mentőöv a tajvani memóriagyártóknak
- Kingston: memóriapiaci előrejelzések és trendek
- A memóriacsipek táplálják a félvezető-ágazat növekedését
- A DDR2 árak lendületben maradnak, csökkenő NAND flash árak
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.