Üzleti előny a gazdasági válságban - az RSA útmutatása

Kovács Attila, 2009. február 20. 12:45

Az EMC biztonsági részlegeként működő RSA "Gyors haladás: Az információbiztonság, mint stratégiai előny a nehéz gazdasági viszonyok között" című újabb jelentése került napvilágra. Ez ütemtervet kínál a vállalati biztonsági és információbiztonsági vezetők számára, amelynek alapján új hatékonyságjavító intézkedéseket hozhatnak az üzleti értékek feláldozása nélkül. A jelentésben a világ több fontos biztonsági vezetője vizsgálja, hogy milyen információbiztonsági kihívásokat jelent a jelen gazdasági válság, illetve konkrét stratégiákat ajánlanak arra, hogyan érhetünk el 2009-ben többet kevesebbel.

A nehéz gazdasági körülmények között nagy a csábítás, hogy a vállalatok visszafogják az üzleti innovációt. Ugyanakkor a bevétel-növekedésre és a működés átalakítására lehetőséget adó stratégiai kezdeményezések most fontosabbak, mint eddig bármikor. A biztonsággal a gyakorlatban foglalkozó szakemberek segíthetnek az üzleti vezetőknek abban, hogy biztonságosan kereshessék a legnagyobb hasznot hajtó üzleti lehetőségeket azáltal, hogy megértetik velük a kockázatokat és megtalálják a megfelelő kompromisszumokat. Ugyanakkor a biztonsági részlegeknek lehetőséget kell találniuk arra, hogy az utolsó fillérből is a lehető legtöbbet hozzák ki.

A jelentés öt ajánlást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az üzleti siker biztosításához hogyan érdemes kezelni a biztonsági programokat 2009-ben:

1. prioritási sor felállítása a kockázat/haszon alapján A biztonsági szakértők készüljenek fel nehéz döntések meghozatalára is a kockázatok alapján;

2. megfelelően összeválogatott dolgozók A nehéz időkben a biztonsági csapat minden tagjának a lehető legtöbbet kell nyújtania. Partnerként kell együttműködniük a cégtulajdonosokkal, alternatív megoldásokat kell kínálniuk és a problémákat a biztonsági szempontoknál tágabb szemszögből is meg kell beszélni. A jelentésben részletes tanácsok találhatók az emberi erőforrások (HR) kezelésére, a konzultánsok használatára és a csapat (decentralizációval történő) kiterjesztése;

3. megismételhető folyamatok létrehozása A legtöbb szervezetnél számos lehetőség van a folyamatok ésszerűsítésére és a méretből fakadó gazdaságosság elérésére. A jelentés ajánlja a biztonsági vezetők számára, hogy növeljék a hatékonyságot azzal, hogy a hagyományos műveleti mérőszámokat a biztonsági programokra is alkalmazzák. Érdemes a biztonságot a legfontosabb üzleti folyamatokba beépítve növelni a szervezeti hatékonyságot és csökkenteni a külön biztonsági költségeket;

4. optimális megoszlású költségstratégia A biztonság költségei gyakran megoszlanak a központi biztonsági szervezet és az információvagyonukat védeni akaró különféle osztályok, üzletágak között. Miközben az arány cégenként változik, a jelentés ajánlja, hogy alaposabban tekintsék át, hogyan illeszkednek a befektetések a célokhoz és az igényekhez;

5. okos automatizálás és kiszervezés A kézi folyamatokat automatizáló technológiák, és bizonyos biztonsági funkciók kiszervezése jelentősen növelheti a hatékonyságot, és költségmegtakarításokat eredményezhet. Fontos viszont, hogy a kiszervezést megfelelő gondossággal tervezzék meg és vigyék végig, mert csak így biztosítható a maximális haszon.

További információ: http://www.RSA.com/securityforinnovation/

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36