48 százalékkal csökkent a Dell nyeresége
A január 30-ával befejeződött üzleti negyedévben a Dell 351 millió dolláros nyereséget ért el, ami részvényenkénti 18 centes osztalékot jelent, szemben az egy évvel korábbi hasonló időszak 679 millió dollárjával és 31 centjével. A mostani eredményeken némileg javít, hogy ha az egyszeri kiadásokat levonjuk az egyenlegből, akkor a cég 29 centes osztalékot fizethetett volna, ami a várt 26 cent fölött lett volna.
Tény ugyanakkor, hogy az értékesítések ettől függetlenül visszaestek, a Wall Street által jósolt 24,2 milliárd dollár helyett a vállalat csak 13,4 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le a negyedévben, ami 16 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi 16 milliárdhoz képest. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy egyrészt a Dell korábbi viszonyszámai sem a legjobb évekből származnak, így minden visszaesés húsbavágó a vállat számára, másrészt sem a Dell szakértői, sem külsős elemzők nem látják a negatív folyamat végét, tehát nem pillanatnyi visszaesésről vagy a hullámvölgy aljáról beszélnek, hanem további csökkenést várnak. Ez leginkább a megváltozott vállalati IT-költekezési szokásoknak köszönhető, míg a cégek megpróbálják a szoftveres és online marketingoldalt szinten tartani, vagy egyes esetekben a rivális kiütésének reményében növelni, a hardverbeszerzések jellemzően elmaradnak, hiszen a legtöbb gép már ma is bőven képes kiszolgálni a jellemzően erőforrás-takarékos üzleti szoftvereket.
Kapcsolódó cikkek
- Nőtt a Philips profitja a negyedik negyedévben
- IBM: a vártnál magasabb negyedéves profit
- Red Hat: a 2010-es pénzügyi harmadik negyedévben 18 százalékos árbevétel-növekedés
- Kommunikációs- és mobilrészleget alakít a Dell
- 51 millió forint nyereséget ért el október végéig a Kulcs-Soft
- Nyereséges negyedévvel zárta veszteséges pénzügyi évét az Infineon
- Magyar Telekom: kisebb eredmény és bevétel
- Növekvő bevétel és profit a Deutsche Telekomnál
- A Dell 3,6 milliárd dollárért megvásárolja a Perot Systems céget
- Közel negyedével visszaesett a Dell nyeresége
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az ABB tovább bővíti energetikai portfólióját
Az ABB bejelentette, hogy megállapodást írt alá a Siemens Kínában működő szerelvény részlegének felvásárlásáról. Az akvizíció bővíti az ABB piaci jelenlétét, és kiegészíti regionális ügyfélkínálatát az okosépületek piaci szegmensében.
A Lufthansa Systems Hungária második alkalommal nyerte el a „Megbízható Munkaadó” díjat
A Lufthansa Systems Hungária sorozatban második alkalommal nyerte el a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) által, pályázat útján odaítélt „Megbízható Munkaadó” díjat. A kitüntető címmel azokat a cégeket ismerik el, amelyek kiemelkedő vállalati kultúrájuknak köszönhetően példamutató módon gondoskodnak kollégáik munka- és életkörülményeiről. A „Megbízható Munkaadó” díjat a szakmai zsűri az idei évtől 3 évre ítéli oda a sikeres pályázók részére.
Ipari hulladékáramból kulcsfontosságú ipari nyersanyag
A gumi-, a kerámia- , az üveg- és a kozmetikai iparban nélkülözhetetlen cink-oxid (ZnO) zöld előállításának arányát kívánja növelni az EIT InnoEnergy azzal, hogy befektet a forradalmian új technológiát kifejlesztő lettországi vállalatba, a Catalyco-ba.
A Dürer Park új irodáihoz a Siemens biztosítja az energiaelosztást
Budapest egyik legnagyobb lakóingatlan- és irodaház-fejlesztése zajlik a Városliget közvetlen szomszédságában. A Dürer Park projekt keretében a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor melletti 3,7 hektáros terület újul meg teljesen.
Már tizedik éve lehet pályázni a Városmarketing Díjra
Májusban elindult a városmarketing „gyémántok” szakmai elismerések gyűjtése! A tizedik alkalom egy hosszabb pályázati időszakot ölel fel, mert a díj is csatlakozik a Magyar Marketing Szövetség februári díjátadó gálaestjéhez, így a pályázatok egészen 2024. december 31-ig folyamatosan beadhatóak a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézet versenyére.