Lemondott a Sony elnöke, Stringer átszervez
Chubachi hivatalosan áprilisban távozik, aminek legfőbb következménye az lesz, hogy Stringer végre teljes ellenőrzést szerezhet a társaság kulcsfontosságú elektronikai részlege felett. Mindez azzal is jár, hogy az immár öt éve vezérigazgató most valóban megkezdheti a cég struktúrájának egyszerűsítését, ami régi vágya. Olyannyira, hogy a Chubachi menetelét bejelentő sajtótájékoztatón egyúttal máris ismertették az átszervezés első lépéseit.
Ezek szerint az immár minden szálat a kezében tartó Stringer két fő részlegre osztotta az elektronikai vállalatot: az egyik a hálózati termékekért felelős csoport lett, amelyet Kaz Hirai, a számítógépes szórakoztató osztály eddigi feje vezet majd. Ide tartozik többek között a PlayStation játékkonzol, a Vaio PC-k, a Walkman zenelejátszó termékek, az új mobileszközök, valamint a médiaszoftverek és -szolgáltatások. A másik, fogyasztói elektronikai részleg élére Hiroshi Yoshiokát nevezték ki; ő a Bravia tévék, a digitális fényképezők és kamerák, illetve a házi audió- és videórendszerek felelőse lesz majd.
Az átszervezés fő mozgatórugója nyilvánvalóan az, hogy a Sony sok más elektronikai vállalathoz hasonlóan igen rossz üzleti eredményről volt kénytelen beszámolni a tavalyi utolsó negyedévre. A japán konszern, amely nemrégiben adott ki profitfigyelmeztetést, azzal számol, hogy a március végével záruló folyó pénzügyi évet 260 milliárd jenes működési veszteséggel zárja majd, vagyis 14 év óta első ízben fejezi be az évet veszteséggel. Az adózás utáni éves eredményt a Sony decemberben még 150 milliárd jenes többletben adta meg, most a cég 150 milliárd jenes veszteségre számít. A válságból eredő fogyasztói keresletcsökkenés várhatóan az idén is tartósan megmarad, így a Sonynál nyilvánvalóan rájöttek, hogy nem halogatható tovább a struktúraváltás.
Kapcsolódó cikkek
- Felfüggeszti az OLED tévék gyártását a Sony
- Előre menekül a Sony gödöllői gyára
- Százmilliárd jenes veszteség, gyárbezárások a Sony-nál
- A Sony befagyasztja a béreket, más japán cégek is követhetik a példát
- A Sony kivásárolná az Ericssont a mobilcégből
- Sony-Epson LCD-gyártási együttműködés
- Egy másféle fejvadászat: Foglyul ejtették elnöküket egy francia Sony-gyár munkásai
- A Sony 14 év óta először lesz veszteséges
- Nikkei: százmilliárd jen veszteséggel számol a Sony
- Még mindig nem nyereséges a PS3
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.