Veszélyes Cornficker variáns, új változat április 1-jén
A Conficker.C mindet megtesz azért, hogy átvegye gépünk felett az uralmat és megizzassza a vírusirtó cégeket. A féreg blokkolni próbálja az ilyen alkalmazások működését, valamint letiltja a frissítésükre szolgáló weboldalak elérhetőségét. Míg a korábbi változatok 250 domain egyikéhez csatlakoztatják gépünket, ez a változat már 50 ezer címet tartalmazó adatbázissal rendelkezik, ami egyszerűen mennyiségi okokból szinte lehetetlenné teszi ezek letiltását. Szintén a hatalmas mennyiség miatt képtelenség az érintett domainek regisztrálása azok felfüggesztése céljából, pedig ebben az erőfeszítésben olyan nagy vállalatok vesznek részt, mint a Microsoft. A Conficker.C novemberben felfedezett Kido, illetve Downadup néven emlegetett elődje eddigi karrierje során képes volt több mint 10 ezer gépet megfertőzni annak ellenére, hogy egy korábban, már október során a Microsoft által befoltozott biztonsági kiskaput használ ki. A Corficker.B-t a múlt hónapban találták meg először, és a szakértők azonnal észleleték, hogy ez a verzió már képes USB meghajtókon, belső hálózatokon és hordozható tárolókon is terjedni. A mostani C változat után április 1-jén új variáns kerülhet ki az internetre, a biztonságtechnikai cégek szerint többek között ennek a jövőbeli féregnek készíti elő a terepet a Corficker.C tömeges domainhasználatával.
Kapcsolódó cikkek
- A vírusokat nem érdekelte az áprilisi választás
- Maces kártevő szedi áldozatait
- A Zeusz már a firefoxosokat is fenyegeti
- Conficker a csúcson, újoncok a páston
- Fertőzött XP-s gépeken nem telepíthető a Windows frissítés
- Teljesen új moduláris védelmi rendszer: VIPRE 4.0
- A Windows automatikus futtatás funkcióját használják ki a kártevők
- Hamis Microsoft vírusirtó terjed
- Trojan.FraudLoad - látszólag a saját internet-szolgáltatónktól érkezik
- Routereket támad Chuck Norris
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.