KHVM: továbblépés az elektronikus aláírás témában

Kovács Attila, 2001. március 11. 15:12
A KHVM minisztériumi kollégiuma megtárgyalta a leendő, az elektronikus irattal és aláírással foglalkozó törvény alapelveit. Rövidesen megindulhat a KHVM által kidolgozott alapelvekkel kapcsolatos tárcaegyeztetés.
A kollégiumi ülésen Katona Kálmán miniszter elmondta, hogy a törvény tervezetét ez év október végéig a kormány elé kívánja terjeszteni, hogy az mihamarabb az Országgyűlés elé kerülhessen. "Az elektronikus aláírás és irat jogi szabályozása az elektronikus kereskedelem megteremtésének egyik első, de talán legfontosabb eleme" - hangoztatta a tárca vezetője. Hozzátette, minél gyorsabban meg kell teremteni a megbízható és megbízhatóan azonosítható elektronikus aláírás technikai, műszaki feltételeit, hogy a huszonegyedik században az elektronikus aláírás és irat használata ne legyen bonyolultabb és ne okozzon több nehézséget, mint a papír alapú dokumentum- és iratkezelés. A most májusban kormány elé kerülő alapelvek kidolgozásában részt vesz az igazságügy-miniszter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a nemzeti kulturális örökséggel foglalkozó tárca vezetője, a belügyminiszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca vezetője.
Kulcsszavak: +fontos jog KHVM e-signo

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 7. 17:19

Free File Unlocker 5.16

Az egyszerűen használható Free File Unlocker alkalmazás segítségével a felhasználók feloldhatják, átnevezhetik vagy törölhetik azokat a fájlokat, amelyek törlésénél problémák merültek fel (zárolt, nem olvasható fájl, hozzáférés megtagadva stb.)

2024. május 7. 17:14

Simple MP3 Cutter Joiner Editor 4.3

A remek, ingyenesen használható MP3 szerkesztő programmal lehet darabolni, egyesíteni, keverni, hangeffektusokkal különlegesebbé tenni zenei állományainkat. Nem csak MP3-at, hanem több mint 15 egyéb hangformátumot is képes kezelni.

2024. május 7. 17:05

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36