Ellenállóbb a fertőzésekkel szemben a Vista az XP SP3-nál

forrás Prim Online, 2009. április 10. 10:56

Immár hatodik alkalommal teszi közzé tanulmányban az előző hat hónap IT biztonsági statisztikáit a Microsoft. A Biztonsági adatfeltáró jelentés (Security Intelligence Report, SIR) címet viselő anyagból többek között megtudhatjuk, hogy a vizsgált időszakban a Windows Vista az XP valamennyi változatánál kevesebb fertőzést szenvedett el. A két legfrissebb javítócsomaggal foltozott verziót összevetve: A Vista SP1 fertőzöttségi aránya 60,6 százalékkal volt kisebb az XP SP3-énál.

Tavaly a második félévben 3 százalékkal kevesebb sérülékenységet jelentettek, mint január-június periódusban, s 5 százalékkal kevesebbet, mint 2007 utolsó szemeszterében. A "nagyon komoly" minősítésű sérülékenységek száma 2007 második feléhez képest 13 százalékkal emelkedett, ám 2007 első félévéhez viszonyítva 28 százalékkal csökkent. A tavaly július-december között felfedezett rések 48 százalékát minősítették "nagyon komolynak".
Külön felhívja a figyelmet a tanulmány a hamis, zsaroló, pénzkövetelő "biztonsági" szoftverek terjedésére. Ezek az utóbbi másfél évben világszerte mind több áldozatot szednek. Tavaly július és december között a Microsoft 42 biztonsági frissítést bocsátott ki, s ezek összesen 97 sérülékenységet orvosoltak. Az utóbbi szám a 2008 első félévi adathoz képest 67,2 százalékos növekedést jelent. Egész 2008-at tekintve, a szoftveróriás 78 biztonsági frissítéssel 155 rést foltozott be, 16,8 százalékkal többet, mint 2007-ben.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05