Az Audio Comparer segít azonosítani a többször szereplő zenéket gépünkön
Aki néhány albumnál többet tárol a számítógépén, sőt esetleg megszállott zenerajongó, gyakran találkozhat azzal a zavaró jelenséggel, hogy miközben gépe szabad merevlemezhely után vágyik, többször fordul elő ugyanaz a szám. Ennek oka lehet a cím akár apró különbsége, például egy angol névelő megléte, vagy hiánya, ami már éppen elég ahhoz, hogy elkeveredjen egy szám. A másik gyakori jelenség a különböző formátumok használta, hiszen forrástól függően tölthetjük le a zenéket, és sokszor lusták vagyunk átkonvertálni őket egységes formátumba, ha már egyszer úgyis majdnem minden médialejátszó elboldogul velük jelenlegi formájukban is. Az Audio Comparer éppen ilyenkor jön jól, hiszen a valós zenei tartalmakat hasonlítja össze. A program nem külsejével hódít, igazi sallangmentes alkalmazás, ám felismer többek között MP3, MP2, MP1, WMA, AIF, WAV és OGG formátumokat is, 2 perc alatt nagyjából 140 számot dolgoz fel, Vista kompatibilis és a modern többmagos CPU-kat is kihasználja. A szoftver nem tévedhetetlen, de szerencsére ezt nem is gondolja magáról, százalékos arányban fejezi ki, mennyire hasonlít két felvétel, ezután könnyen eldönthetjük, azonosak-e, és melyiket tartjuk meg. A program 30 dollárba kerül, és a tesztváltozat nem töröl vagy másol gombnyomásra, ám a 30 napos demó is megmondja, hol találhatók az egyező változatok, így nagyszerű alkalmazás gépünk hanganyagainak nagytakarítására.
Az Audio Comparer letölthető a Letöltés.com-ról.
Kapcsolódó cikkek
- Újabb zenemobilt kínál az LG
- Online zenebolttal érkezik az Ubuntu 10.04
- LG multimédiás lejátszó és háttértár
- Jajuk 1.8.4
- MusicDNA lehet az Mp3 örököse
- Érintőképernyős autóhifi szórakoztatórendszerek a Sonytól
- AIMP2 zenelejátszó: díjnyertes és ingyenes
- Utcai viseletre termett: Sennheiser MX 55 VC Street
- Vízálló hallókészülék vezetéknélküli telefon- és zenelejátszó-kapcsolattal
- Korlátozni készül az mp3 lejátszók hangerejét az EU
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.