Személyes adatok egy dobozos kóla áráért
A Symantec informatikai biztonsági cég csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozott éves internetbiztonsági jelentése szerint a felhasználók bizalmas adatait célba vevő,
kártékony programkódok aktivitása 2008-ban is nagy iramban nőtt. Tavaly a cégnek az új kártékony kódok ellen több mint 1,6 millió új azonosítót kellett létrehoznia, amelyekkel havi átlagban több mint
245 millió támadást akadályozott meg világszerte.
A jelentés szerint a kártékony kódok 90 százaléka bizalmas információt próbál meg ellopni. A billentyűzést naplózó vírusok, amelyek például internetbankos felhasználói azonosítók ellopására
használhatók tavaly a kódok 76 százalékát tették ki, 4 százalékponttal többet, mint egy évvel korábban.
A Symantec megállapította azt is, hogy az ellopott adatok, különösen a hitelkártya- és bankszámla-információk értékesítésére specializálódott, jól szervezett feketegazdaság továbbra is létezik,
sőt virul. Míg a törvényes piacokon estek az informatikai termékek árai, addig a bűngazdaság termékei 2008-ban ugyanannyiba kerültek, mint 2007-ben. A jelentés arra is rámutat, hogy a kártékony szoftverek szerzői rugalmasabban reagálnak a tevékenységüket meggátolni igyekvő intézkedések ellen.
A Symantec felmérése szerint a webes támadások terén kiemelkedő első tíz ország közül hat európai, közel-keleti vagy afrikai. Ezekből az országokból származik a támadások 45 százaléka, ami több mint bármely más régióé.
A jelentés szerint tovább bővül az adathalászat is: 2008-ban a Symantec 55 389 adathalász webhelyet talált, ami 66 százalékkal több a 2007-es 33 428-nál. Tavaly az adathalász támadások 76 százaléka irányult banki, pénzügyi információk megszerzésére, míg 2007-ben csak 52 százalékuk.
A levélszemét (spam) mennyisége is tovább nőtt. Az elmúlt évben a Symantec 192 százalékos növekedést tapasztalt a levélszemétben: tavaly a 2007. évi 119,6 milliárdról 349,6 milliárdra nőtt a számuk.
A spam az összes e-mail 80 százalékát teszi ki világszerte, ám Magyarországon rosszabb a helyzet, itt átlagosan 90 százalék az arány. De van olyan szolgáltató is, ahol a spam eléri a 98 százalékot.
Kapcsolódó cikkek
- Fontos frissítések Windows rendszerekhez
- Amerikában a kiberkalózok a közösségi oldalakon támadnak
- A vírusokat nem érdekelte az áprilisi választás
- Kritikus rés a Safarin
- NEC szoftver a kalóz videómásolatok ellen
- Két kritikus frissítés a Microsoft májusi csomagjában
- Kelendő cikk a WLAN-törő
- 24 órán belül már a második támadás a Facebook-felhasználók ellen
- Kijavították a bizalmas adatokat kiszolgáltató hibát a Facebookon
- Meghekkelték az amerikai pénzügyminisztérium oldalait
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.