Ha nem figyelünk, nagyon drága lehet a mobilinternet!
Takács sajtótájékoztatóján elmondta, a mobiltelefon-előfizetéshez járó „Start” csomagok forgalmi díjai nagyon magasak. Így ha nem figyelünk, az árak akár száz vagy ezerszeresek is lehetnek más mobilinternet-csomagokban meghatározott díjakhoz képest.
Az általa felhozott példa szerint az index.hu nyitóoldalának letöltése mindhárom szolgáltató 5 GB-os csomagját választva mintegy 1,5-2 forintba kerül, a forgalmi korlátot túllépve viszont a letöltés 10-15 forint, előfizetés nélkül pedig ugyanennek az oldalnak a letöltése akár 2000 forintba is kerülhet.
Takács Péter emlékeztetett arra is, hogy a nyári, utazási időszak közeledtével belföldön a határok mentén oda kell figyelni a szándékolatlan barangolás elkerülésére, hogy megelőzhessük a későbbi kellemetlen meglepetéseket.
Hozzátette, hogy egyelőre a mobilinternetezés roaming-környezetben meglehetősen drága, de várhatóan nyártól, az európai uniós szabályozás életbelépéstől, az unión belül a jelenleginél alacsonyabb árak megjelenésére lehet számítani – ugyanakkor nagyon fontos, hogy a belföldi mobilinternet-előfizetések nem vonatkoznak a külföldi használatra, így külföldi utazás előtt mindig célszerű a tarifákat ellenőrizni a szolgáltatóknál vagy a Tantusz honlapon.
2005-ben a mobiltarifa-kalkulátorral indult, de már szinte a teljes hírközlési piacot lefedő Tantusz kibővítéséről a HFJK elmondta, hogy immár az „Internet” alkalmazás részeként megjelennek a mobilszolgáltatók 3G-s ajánlatai, a „Televízió” alkalmazás kibővült a csatornakínálattal és elindult a Tantusz Több az egyben is.
A „Több az egyben” alkalmazás az összecsomagoltan kínált double/triple play szolgáltatásokat, illetve az egy földrajzi helyen, egy szolgáltató által külön kínált, de akár együtt is igénybe vehető szolgáltatásokat vonultatja fel, megkönnyítve a fogyasztóknak a választást.
Kapcsolódó cikkek
- Az NHH felméri a műsorszórók digitális átállási igényét
- A kábelmodemes előfizetések húzzák a szélessávú piacot
- Nyolcszázezer háztartást érint a digitális átállás
- Hasznos tudnivalók a digitális korszak tévénézői számára
- Márciusban is csökkent az aktív mobilelőfizetők száma
- NHH: Kétszeresére nőtt a mobilinternetezők száma
- Februárban kismértékben nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- Tovább hódított februárban a szélessávú internet
- Februárban kismértékben nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- Januárban is folytatódott a digitális televíziózás térhódítása
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.