9 milliárd dollár fölött a Conficker által okozott kár

Kiss Ádám Zoltán, 2009. április 25. 09:14

Egy friss tanulmány szerint az utóbbi idők legsikeresebb féregvírusa már legalább 3,5 millió IP címet fertőzött meg, az általa okozott kár, pedig 9,1 milliárd dollárra tehető. Eddig.

A Cyber Secure Institute adatai szerint a Conficker valóban az eddigi egyik legsikeresebb féregvírus, a megfertőzött IP címek is erről árulkodnak, és a képhez még az is hozzátartozik, hogy egy-egy IP cím teljes fertőzött helyi hálózatokat takarhat. A Conficker karrierjét egy egyébként befoltozott Microsoft hiba indította el, a felhasználók lassú reagálása miatt a kivédhető támadás igen nagy arányban volt sikeres. Az út innen csak felfelé vezetett, mivel az egyre újabb variánsok új és még újabb technikákat vetettek be. Ezek közé tartozik a több ezres domain használat, ami a nyomon követést tette szinte lehetetlenné, vagy a tűzfalak és biztonsági szoftverek letiltása a fertőzött rendszerekben. A leginkább fertőzött terület a különösen veszélyesnek kikiáltott Conficker.C variáns esetében Ázsia 58 százalékos aránnyal, majd Európa és Dél-Amerika következnek fej-fejmellett18-18 százalékkal. Az észak-amerikai területeken viszonylag sikeresen reagáltak megjelenésére, ezt mutatja a mindössze 4 százalékos arány, Afrika pedig 1 százalékkal képviselteti magát. Míg a becsült kárösszegeken mindig lehet vitatkozni, az tény, hogy semmi jele a Conficker visszaszorulásának, sőt a felhasználók figyelme újból lankadni kezd. Ennek oka a több szakértői csoport által beharangozott április 1-re jósolt robbanásszerű Conficker-aktivitás elmaradása. Ez lehetne akár jó hír is, de sajnos inkább a farkast kiáltani jelenséghez hasonlítható, a beharangozott veszélyhelyzet elmaradásával a felhasználók lazítottak szokásaikon, és kevésbé követik nyomon, illetve veszik komolyan az újabban kiadott figyelmeztetéseket.

Kulcsszavak: security vírus

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36