Támogatni fogja az ARM processzorokat a Windows 7?

Milkovits Gábor, 2009. május 3. 09:10

Warren East, az ARM csipgyártó elnök-vezérigazgatója azt sugallta egy a sajtónak adott nyilatkozatában, hogy a következő generációs Windows 7 operációs rendszer esetleg nemcsak x86-os CPU-val, hanem az ő processzoraikkal is működik majd.

Az ARM által gyártott, illetve az ő architektúrájukon alapuló csipek lényegesen energiatakarékosabbak az Intel és az AMD x86-os processzorainál, ugyanakkor teljesítményük is valamivel kisebb, a technológiai eltérések miatt pedig nem fut rajtuk teljes értékűen a Windows XP és a Vista operációs rendszer. Így aztán bármennyire is vonzó lehet egy tíz óra feletti üzemidejű netbook a folyton úton lévőknek, akadályt jelent, hogy ebben az esetben meg kell barátkozniuk valamilyen Linux-alapú szoftverplatformmal. Warren East szerint azonban a Windows 7 változást hozhat ezen a téren.

Az ARM-vezér nyilatkozatában kijelentette, hogy Windows-támogatás esetén ma egész másképpen festene a mini-laptopok piaca, amelyet jelenleg az Intel Atom CPU-ra épülő rendszerek uralnak. Hozzátette azonban, hogy a helyzet a jövőben megváltozhat, erről viszont nem az ő tiszte nyilatkozni, hanem a Microsoft-é. Ebből akár az is következhet, hogy született már valamilyen egyezség a háttérben, ami még nem jutott el a nyilvánossághoz. A Microsoft számára nyilván akkor lenne érdemes fontolóra venni az ARM-támogatást, ha az ilyen rendszerek révén komolyabb súlyt szerezne az Ubuntu Linux és a Google Android a netbook-piacon és ezt kellene valahogy ellensúlyozni. Az igazi verseny ezen a téren szakemberek szerint csak jövőre kezdődik.

Kulcsszavak: Windows 7 processzor ARM

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05