Nem vált preferenciává az információs társadalom fejlesztése
A most negyedik alkalommal elkészített tanulmány szerint továbbra is követő jellegű információs társadalom a magyar; noha az utóbbi évben tovább erősödött az alulról építkező információs társadalom, fokozódott a civil társadalom reflexivitása, ez a folyamat csak ritkán találkozik az állami és a piaci kezdeményezésekkel.
"Általánosságban megállapítható, hogy az államigazgatás, a piac, a civil társadalom és a tudomány szereplőinek az együttműködése, feladatmegosztása, kommunikációja sajnos változatlanul hiányos" - jegyzik meg, szorgalmazva e területen a komolyabb állami szerepvállalást, a gazdaság és a lakosság új technológiák iránti fogékonyságának fokozását és a lakosság idősödése által felvetett kérdések mihamarabbi megválaszolását.
Egyben annak fontosságát hangsúlyozzák, hogy 2010-re ugorjon a tavaly év elején tapasztalt arány kétszeresére, azaz harminc százalékra a szélessávú internet hazai elterjedtsége, valamint legyen a mainál több és szélesebb körben elérhető elektronikus közszolgáltatás.
Kapcsolódó cikkek
- Virtuális falu lesz Ivád
- Augusztus 20-ával debütál a kormány Facebook- és Twitter-profilja
- Az MMKlaszter az idén 20 milliárd forint forrás felhasználását tervezi
- Portugália tanít az információs társadalomra
- Hátrányban a fejletlen e-közigazgatási rendszer miatt
- Az előremenekülés útja az információs társadalom?
- E-Magyarország, e-kormányzat: párbeszéd a válsághelyzetről
- Díjbeszedő - több mint 50 ezren használnak e-számlázást
- Szélessávú internet-hálózat épült ki Csongrád megye északi részén
- Informatikai rendszer a Homokháti Kistérségben
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.