Oroszország trösztellenes eljárást fontolgat a Microsoft ellen

Kiss Ádám Zoltán, 2009. június 5. 07:22

A Microsoftot a Windows XP forgalomból történő kivonása és a Vista támogatása miatt foghatják perbe az orosz versenyjogi szervek.

A Microsoft jogászának lenni mindenképpen biztos állás lehet, hiszen a vállalatot mindig éppen perlik, vagy éppen perelni készülnek. Most éppen nem a három nagy esélyes ellenfél, a rivális vállaltok, az USA, vagy az EU van a színen, hanem az ezen a területen viszonylag új játékosnak számító Oroszország. A hatalmas állam saját helyzetéből indul ki, ami jelentősen különbözik sok nyugati társától, itt például forgalmaznak olyan minimum programcsomagokat és operációs rendszereket, melyeket csak a fejlődő államokban értékesítenek, ám a nyugati világban nem. Oroszország nagy fájdalma a világszerte igen népszerű Windows XP piaci kivonása. Ez egyrészt szoftverkínálat nélkül hagyja a többi , például irodai programok miatt Windows környezetre utalt felhasználókat, hiszen a Vista a jelenleg használatos hardverek jó részén nem fut megfelelően. A keleti állam szerint ezzel már önmagában kényszerhelyzetbe kerülnek a felhasználók, és ezzel kapcsolatban azt is kifogásolják, hogy a Microsoft szerintük piaci erőfölényével visszaélve az XP kivonását a Vista hátszeleként használja. Szerintük az XP iránt nagyon is mérhető és tömeges igény mérhető, szemben a Vistával, ám mivel az előbbi szoftver új gépeken már nem elérhető, a felhasználók kénytelenek az általuk kevésbé preferált, erőforrásigényesebb operációs rendszert választani. A hatóságok még nem határoztak az ügyben, de jó esély van rá, hogy ezúttal egy keleti trösztellenes eljárás indul a redmondi szoftvercég ellen, -írja a Reuters.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09