Olcsóbb lesz a Windows 7 a Vistánál

Milkovits Gábor, 2009. június 26. 08:26

A Microsoft az európaiakat sújtó teljes újratelepítési kényelmetlenség mellett kihirdette a Windows 7 leendő árait is, amelyek korlátozott ideig alacsonyabbak lesznek, mint a Vista esetében voltak.

A Microsoftot állítólag a válság késztette az árengedményre, de tulajdonképpen ez nem is fontos. Ami a lényeg az az, hogy június 26. és július 11. közötti előrendelés esetén a Windows 7 Home Premium 50, a Windows 7 Professional pedig 110 euróért beszerezhető lesz az öreg kontinensen, elvileg azok számára, akiknek (legális) Vista- vagy XP-rendszerű masinájuk van. Egyelőre azonban nem világos, hogy ez utóbbi meglétét ellenőrzik-e, hiszen Európába amúgy csak teljes változatok érkeznek az új operációs rendszerből. A Microsoft emellett ingyenes kópiákat küld az új szoftverből a PC-gyártóknak, akik az említett időszakban eladott gépek Vistáját ingyenesen cserélik majd Windows 7-re a hivatalos október 22-i premier után. A teljes, nem frissítős Home változatok 8-17 százalékkal lesznek olcsóbbak Vista-megfelelőiknél, legalábbis a tengerentúlon, míg a Professional és Ultimate kópiák árai nem változnak az előző generációhoz képest.

A Microsoft most közölte azt is, hogy az öreg kontinensen élők nem tudnak majd Windows 7-re frissíteni Vistáról még akkor sem, ha részt vesznek az említett előrendelési akcióban.  Ehelyett formattálniuk kell majd Vistával telepített merevlemezeiket, ha az új operációs rendszerre akarnak váltani, a redmondi vállalatnak ugyanis eleget kell tennie az EB azon követelésének, hogy nem építheti be a Windows-ba az Internet Explorer-t. Ennek viszont az a negatív következménye, hogy a sima frissítés során nem törlődik a már telepített böngésző. A Microsoft hivatalos álláspontja szerint a vállalatnak már nincs elég ideje arra, hogy átalakítsa a frissítést oly módon, hogy eltávolítsa a meglévő Internet Explorer-t.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05