Digitalizálják a makói városi könyvtárat
Több mint 18,5 millió forintos uniós támogatásból fejlesztik a makói József Attila Városi Könyvtárat; a projekt keretében szinte mindent digitalizálnak.
Mátó Erzsébet a könyvtár igazgatója kifejtette: a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében kiírt uniós pályázaton a csongrádi, a szentesi, a felgyői és a maroslelei könyvtárral közös konzorciumban vett részt az intézmény. A konzorcium összesen 69 millió forintot nyert. A József Attila Városi Könyvtárra jutó 18 millió 576 ezer forint a makói intézmény idei költségvetésének a 35 százaléka. A pályázat önerőt nem igényelt.
A beruházás során teljesen megújul a könyvtár számítógépes eszközparkja, nagyteljesítményű szervert állítanak be, szünetmentes áramforrásokat szerelnek fel, és klimatizálják az épület egy részét. Az adatbázis-építés és kölcsönzés mellett további munkafolyamatok működnek majd digitális módon, így a dokumentumok érkeztetése és a folyóiratok nyilvántartása.
Emellett a makói kistérség azon tíz könyvtárában, ahol a mozgókönyvtári ellátás működik, bevezetik a HunTéka integrált rendszer kölcsönző modulját, így ott is beindulhat a sokkal pontosabb nyilvántartást biztosító, az olvasók igényeinek jobban megfelelő számítógépes kölcsönzés - mondta a szakember.
Kapcsolódó cikkek
- A szoftverhonosítás lesz a következő téma a látássérültek informatikai klubjában
- eVITA: fórum az életvitelt segítő infokommunikációs technológiákról
- Mobilkonferencia a Szépművészetiben
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Megölte testvérét a Playstation-ért
- Növekszik az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában
- Internetfüggők az amerikai diákok
- Sms technológiát vásárol a Twitter
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.