A T-Mobile kivonulhat Nagy-Britanniából
Az üzleti eredmények, vagy inkább eredménytelenségek ellenére is némileg meglepetésként érte a piacot a hír, miszerint a T-mobile kivonulását tervezi a szigetországból. Tény, hogy brit mobilpiac az egyik legöldöklőbb az európai szintéren, csupa nagybefektetővel és olyan nemzetközi bázissal de helyi presztízsharcokba bocsátkozó vállalattal, mint a Vodafone, vagy az Orange. A késélre menő harc eredményeképpen a T-mobile brit vállaltrésze masszívan veszteséges, és a gyakorlatban nem is sok kilátás mutatkozik a helyzet megfordítására. Vélhetően ennek köszönhető, hogy több sajtó és iparági forrás szerint a T-mobile kivonulna az országból. Ennek körülményeit azonban meglehetős homály fedi. Abban egyetértenek a források, hogy talán a gazdasági válság miatt, vagy éppen stratégiai okokból a T-mobile nem készpénzes vásárlásra gondolt, inkább elcserélné ezt a leányvállalatot egy másik szolgáltató másik országban található vállalatrészére. Ez kölcsönösen előnyös lehetne mindkét fél számára, hiszen a T-mobile tulajdonképpen nem vesztene piacot, csak másikra cserélné eddigi pozícióit, míg a másik fél egyetlen nagy lépéssel betörhetne a brit telekommunikációs piacra. Ez a verzió, vagyis a brit piacon még nem jelen levő új szereplő bevonása már csak azért is valószínű, mert a hírek szerint szóba került a kivonulásért cserébe a Vodafone török részlegének étvétele, ám a szigetország piacán már jelenleg is bombabiztos állásokkal rendelkező Vodafone ezt az elképzelést nem támogatja.
Kapcsolódó cikkek
- A Deutsche Telekom már profitra váltott
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- Újabb pénzügyi rekord a Check Pointnál
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- A T-Mobile és Ericsson: vonzó sajtóbemutató az 50 Mpbs-os LTE-ről
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
- Márciusban is csökkent az aktív mobilelőfizetők száma
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.