Többmagos, 2 GHz feletti ARM csipek

Milkovits Gábor, 2009. szeptember 17. 06:50

A brit ARM többmagos Cortex A9 processzorok fejlesztését jelentette be, amelyek állításuk szerint jóval hatékonyabbak lesznek, mint például az Intel hasonló paraméterekkel bíró x86-os lapkái.

Az új csipek végre átléphetik a 2 GHz-es órajel-határt, ráadásul kettő-, négy- és nyolcmagos tervek is léteznek már. A leghamarabb megvalósuló változat a kétmagos lesz, amely a brit csipfejlesztő saját állítása szerint nyolcszor energiatakarékosabb az Intel hasonló lapkáinál, nagyteljesítményű alkatrésze pedig ötször nagyobb adatmennyiség feldolgozására képes azonos energiafelhasználás mellett, mint egy Atom CPU. A terveket még az idén eljuttatják a fizikai csipgyártókhoz, míg az architektúrát bemutató referencialapkákat a jövő év elején szállítják. Eric Schorn, az ARM alelnöke a sajtónak elmondta, hogy csip-terveik célpontjai továbbra is elsősorban a mobileszközök, az autók, a szórakoztató elektronikai készülékek és a vezeték nélküli távközlési infrastruktúra, az azonban tagadhatatlan, hogy a netbook-ok és a szerverek révén a PC-piacon is jelen vannak.

Az ARM-architektúrájú processzorok az utóbbi években elsősorban a netbook-ok körében keltettek feltűnést, amelyeknél energiatakarékos mivoltuk komoly előnynek bizonyult. Miután azonban a Microsoft egy gyors lépéssel tovább engedte telepíteni az XP-t ezekre a készülékekre, az Intel Atom lapkákkal szerelt mini-laptopok előnybe kerültek a Linux-os ARM-alapú rendszerekkel szemben. Az ARM ugyanis az x86-tal szemben nem teljesen kompatibilis a Windows-zal. Schorn azonban most sem utalt olyasmire, hogy változtatni óhajtanának ezen a helyzeten, csupán annyit mondott erről, hogy így is van elég mozgásterük ahhoz, hogy ne kelljen idomulniuk a Windows-hoz.
 

Kulcsszavak: ARM processzor

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09