Liberalizált domainregisztráció - szabad verseny korlátokkal
Az új szabályozásnak megfelelően egy cég vagy szervezet még nem regisztrált nevét bárki más is lefoglalhatja magának. A szabályok szülőatyjának, az Internet Szolgáltatók Tanácsának (ISZT) az eredeti elképzelése az volt, hogy az igényeket februártól kezdődően egészen március 2-áig fogadja, ám nem ment miden gördülékenyen. No, de ne szaladjunk előre, hanem nézzük tovább az eredeti menetrendet. A tervezet szerint március 2-áig beérkező igényeket (függetlenül attól, hogy azok mikor kerültek a regisztrátorhoz) azonos eséllyel kívánták indítani a március 3-ai sorsoláson. Az itt felállított s közjegyző által hitelesített sorba rendezés eredménye szerint kellett volna megtörténnie az igények elbírálásának. Március 3-át követően pedig már minden kérelem "normálisan", vagyis érkezési sorrendben került volna elbírálásra. De mivel Magyarországon élünk, nem meglepő, hogy a szabályozás (pontosabban a jogalkotói akarat) és annak végrehajtása nem fedte teljes mértékben egymást.
Sorszám helyett lutri
Februárban valóban tömegesen érkeztek az igénylések a regisztrátorokhoz, de legalább annyian kivártak a határidő lejártáig, mivel nem kívántak tippeket adni versenytársaiknak közzétett domainötleteikkel. Az ISZT a március 2-án éjfélig hozzá beérkezett igények között rendezett sorsolást, azonban a regisztrátorokhoz ezenfelül még több ezer igénylés futott be a határidő lejárta előtt, amit kapacitás hiányában nem tudtak feldolgozni és továbbítani az ISZT felé.
Így egy csonka mezőny indulhatott a sorsoláson, hiszen mindazok kimaradtak, akik szolgáltatója nem adta be időben regisztrációs kérelmét. A szabályozás, illetve végrehajtás elégtelenségét jól alátámasztja az a bejelentés is, amely szerint a domainregisztráció liberalizálását követő héten lemondott tisztségéről Martos Balázs, az ISZT elnöke (a hivatalos közleményben Martos elmondta, hogy társadalmi munkában a liberalizáció következtében felgyűlt többletmunkát nem tudja elvállalni).
Az ISZT végül képtelenségnek tekintette a beérkezés sorrendjének megállapítását, s a március 3-ai kenósorsolás eredményétől tette függővé, hogy azoknál a domainneveknél, amelyekre március 2-áig egynél több igénylés jött be, mi a legyen a végső sorrend. Aki a sorsolással nyert, csak akkor kapja meg automatikusan a domaint, ha cégneve vagy védjegye erre egyértelműen feljogosítja, ellenkező esetben két hétig az esetleges "jogosultabbak" esélyt kapnak igényük jelzésére és a domain megszerzésére. Ráadásul ha valaki a szellemi tulajdon védelmét szolgáló előírásokba ütközik, például védjegyeztetett nevet regisztráltat, s az eredetivel (a jog által védettel) hasonló szolgáltatásba kezd, védjegybitorlásért, szaknyelven szólva akár "személyi szabadságát" is kockáztatja.
Zötyögve tehát, de beindult végre a "domainjavak" elosztása, így az új gazdasági erők aktivizálása is. A legtöbb domaint igénylők listáját, majd a kenószámok alapján kialakított sorrendet az internetszolgáltatásban eddig nem túlzottan ismert személyek és cégek vezették, de akadtak a listán ismert nevek is. A statisztikákkal most nem untatnánk a kedves olvasót, mindenesetre tény, hogy hazánkban is egyre többen jövedelmező üzletágat sejtettek meg a lehetőségben, hisz a nemzetközi trendek ugyancsak jelzik: már több tízmillió dolláros piacról van szó. Míg 1998-ban a Compaq "csupán" 3,3 millió dollárt adott az altavista.comért, addig tavaly a business.com már 7,5 millió dollárjába került az eCompanies nevű cégnek.
Kapcsolódó cikkek
- Kétszázmillió egy betűért
- Az ICANN felgyorsította a nemzetközi domainek fejlesztését
- Megkezdték a .asia domainnév forgalmazását
- Parányi sziget GDP-jének 10%-a származik doménjéből
- Októbertől jegyezhetők a .asia domainek
- Az Apple több millió dollárért megvette az iphone.com domaint
- Majd tíz millió dollárért kelt el a Porn.com
- Az F-Secure új domainnel tenné biztonságossá a pénzügyi weblapokat
- Egy év alatt 2,5 millió .eu domain
- 7-10%-kal emelkedik a .com és .net domainek díja
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.