Nemzetközi felügyelet alá kerültek a domainnevek
Az amerikai kereskedelmi minisztérium és az internetes domainneveket ellenőrző, a kiosztott nevekkel és számokkal foglalkozó internetes társaság (ICANN) között szerdán létrejött új egyezmény értelmében fontos kérdésekben négy nemzetközi testület ellenőrzi majd a szervezet tevékenységét.
A testületek tagjait különböző országok képviselőiből, ám az Egyesült Államok részvétele nélkül kívánják összeállítani, ezzel próbálva nemzetközivé tenni a háttérben működő, de jelentős hatalommal bíró szervezetet.
Az ICANN-t 1998-ban hozta létre a Clinton-kormányzat abból a célból, hogy ellenőrizze az internetes domainnevek rendszerét, különös tekintettel a leggyakoribb - .com, .uk, .de, .net - végződésekre. Az internet nemzetközivé válásával azonban egyre égetőbbé vált, hogy a világháló felügyeleti rendszere is nemzetközi legyen.
A bonyolult számkombinációit helyettesítő, a netezést egyszerűbbé tévő domainneveket egyelőre még csak latin betűkkel lehet leírni. A fejlődéssel azonban az ékezetes karakterek mellett a nem latin betűs írásmódok iránt is nő az igény, ezekkel ráadásul a jelenleg rendelkezésre álló címek is tovább bővíthetők.
Rod Beckstrom, az ICANN vezetőjének közleménye szerint izgalmas új korszak kezdődik a domainnevek kezelését illetően. Az ICANN működéséről készülő rendszeres beszámolókat pedig nemcsak a washingtoni vezetéshez, hanem a világ kormányaihoz is eljuttatják - hangsúlyozta Beckstrom.
Az ICANN teljes függetlenedését támogató Viviane Reding európai uniós távközlési biztos is üdvözölte a felügyeleti rendszerről szóló új megállapodást.
Kapcsolódó cikkek
- Élnek az első nemzetközi karakteres domainek
- Levágja a http-t az új Chrome
- Éjfélkor búcsúzott az interneten Jugoszlávia
- Két újabb amerikai internetes cég szüntette be működését Kínában
- Huszonöt éves a dotkom
- Szegedé a szeged.hu domainnév
- Ismét eladó a sex.com
- Vesztett a Google egy általa indított doménnév-használati vitában
- Nem latin betűkkel bővülnek az internetes hivatkozási címek
- Nem latin betűkkel bővülhetnek az internetes hivatkozási címek
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.