Vodafone-jubileum
1999. október 8-án írta alá a Vodafone mobil távközlési szolgáltató magyarországi érdekeltsége a koncessziós szerződést, és 1999 novemberében indította el Magyarországon szolgáltatását.
A mobilrádiótelefon-szolgáltatások ellátására vonatkozó 1999. október 8-án aláírt koncessziós szerződés értelmében a Primatel Konzorcium, amelynek, annak idején az Antenna Hungária Rt. és a Magyar Posta Rt. is tagja volt, 15 évre nyerte el a jogot a 900 és 1800 megahertzes frekvenciasávon történő mobilszolgáltatásra, s ezért 48 milliárd forint koncessziós díjat fizetett. A Vodafone szolgáltatása kezdetben csak Budapesten, valamint az M1-es autópálya térségében volt elérhető, s az első üzleti év végére mintegy 10 százalékos piaci részesedés elérését irányozták elő. A mai napig – 10 év alatt – a Vodafone összesen 500 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, több mint 1 milliárd forintot költött társadalmi célú támogatásra, a vállalat piaci részesedése a 2009. augusztusi adatok szerint 21,94 százalék, összesen mintegy 2,65 millió ügyfele van. A 10 évvel ezelőtti mintegy 300 főről mára 1700 főre nőtt a Vodafone magyarországi alkalmazottainak száma, de a miskolci ügyfélszolgálati központ és a fővárosban levő globális pénzügyi központ létszámának folyamatos bővülésével ez a szám a pénzügyi év végére megközelíti a 2 ezer főt.
„1999-ben egyértelműen jó döntést hoztak a Vodafone akkori vezetői, amikor egy ilyen gyorsan fejlődő piacot választottak befektetési célpontul” – mondta dr. Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója.
Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke szerint: „A háromszereplős piacon a verseny színesebb, lendületesebb lett, csökkenni kezdtek az árak és a fogyasztók számára vonzó kínálat alakult ki. Ennek eredményeképp felgyorsult az előfizetői szám növekedése, új innovatív szolgáltatások jelentek meg és egy fejlett mobilpiac alakult ki Magyarországon.”
Kapcsolódó cikkek
- Év vége felé vár fellendülést a Vodafone a mobilpiacon
- Huawei: díj a Vodafone-nak, magyarországi logisztikai központ a láthatáron
- Vodafone: jövőre stabilizálódik a mobilpiac
- A válság ellenére is fejleszt a Vodafone
- Magyarországi Vodafone-jubileum
- A Vodafone regionális ügyfélszolgálati központot nyitott Miskolcon
- Vodafone: 50 százalékos nyereségcsökkenés, itthon stabil bevétel
- Vodafone: 1 százalékkal nagyobb bevétel
- Új értékesítési csatorna: Vodafone Kioszk
- Folyamatos növekedésben a Vodafone Magyarország
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.