A Nokia árkartell miatt pereli a nagy LCD-gyártókat

Kiss Ádám Zoltán, 2009. december 3. 08:31

A finn mobilcég szerint a legnagyobb LCD-gyártók összefogva mesterségesen tartották magasan a kijelzők árait, ez okozta a felhasználásukkal készült termékeke magas árfekvését.

Nem újdonság, hogy a mobiltelefonok egyre olcsóbbak, ám elterjedtségükhöz és a túlkínálathoz képest azonban a közelmúltig még mindig sokszor magasnak volt mondható az áruk, különösen, ha nem valamelyik szolgáltató kínálatából vásároltuk azokat. A Nokia most bejelentett pere némi fényt vet a háttérben meghúzódó okokra. A finn gyártó szerint az egyik fő ok az egyik elengedhetetlen részegység, az LCD kijelző ára. A ma már minimális követelményként is sok ezer színt és képpontot felvonultató részegységek árának magasan tartásáért több neves gyártónak kellett összefognia, hogy egy olyan óriás, mint a Nokia se tudjon magának alacsonyabb árat kitárgyalni, annak ellenére, hogy igazi nagyfogyasztó, több százezres megrendelésekkel.

A finnek szerint a Philips, Samsung, Sharp, Toshiba, Hitachi, LG, Seiko Epson és a Chungwa Picture Tubes nem engedélyezett összefogása áll a háttérben, így pert indított egyszerre az összes gyártó ellen kartellezés gyanújával. A Nokiát igazolja már jó előre az a tény, hogy a fenti gyártók közül a az LG, a Sharp és a Chungwa Tubes már besározódott, az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma hasonló okokból pert indított ellenük, melyet meg is nyert, a vállalatok elismerték a kartell létrehozását, és elfogadták a kiszabott 585 millió dolláros büntetést. A 2006-ig működő kartell ellen az amerikai AT&T mobilszolgáltató is pert indított, szintén kártérítési céllal. Ebben a cipőben jár most a Nokia is, de egyelőre nem hozták nyilvánosságra a kért összeg nagyságát.

Kulcsszavak: Nokia jog LCD

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36