Országos távmunka-ház program indulhat 2010-ben
A Magyar Távmunka Szövetség felkérésére Habsburg György elfogadta az országos távmunka-ház program fővédnökségét. A program a Távmunka Szövetség és a Magyar Vöröskereszt együttműködésével 2010-ben indulhat.
Az MTMSz kezdeményezésére 2007-ben jött létre Közép-Kelet-Európa első távmunka-háza. A 22 távmunkás befogadására alkalmas létesítmény kétéves sikeres működést tudhat maga mögött. Az intézmény a gyakorlatban is bizonyította, hogy az egyik legszervezettebb távmunka-módszer Magyarországon is eredményesen alkalmazható, kölcsönös előnyöket biztosítva mind munkaadó mind munkavállaló számára.
Az első távmunka-ház kedvező fogadtatása és a széleskörű munkaadói érdeklődés megmutatta, hogy magas színvonalú távmunka-infrastruktúrára, megfelelően felkészített, elkötelezett távmunkavállalókra van szükség ahhoz, hogy a számos téves feltételezés, bizalmatlanság letörjön, és a távmunka nagyobb teret nyerjen Magyarországon. 2009-ben a két szervezet szakértői intenzív szakmai előkészítést végeztek: kidolgozásra került az optimális helyszínek kiválasztását szolgáló módszertan, meghatározásra kerültek a távmunka-házak létrehozatalához szükséges tárgyi-technikai alapfeltételek, illetve előkészítették a program megvalósításához szükséges vállalati partneri kör kialakítását.
A két szervezet közötti együttműködési megállapodás aláírására várhatóan 2010 elején kerül sor. A távmunka-ház üzemeltetésére vállalkozó szervezetek ezt követően jelentkezhetnek a programba, illetve a távmunka-infrastruktúrához magas színvonalú megoldásokat szállítani képes vállalati kör is ekkor alakulhat ki. A program megvalósításának koordinációját a Magyar Távmunka Szövetség végzi, ugyanakkor a számos helyszínen megvalósítandó helyi akciókhoz - tájékoztatók, fórumok, potenciális munkavállalók elérése, stb. – a Magyar Vöröskereszt humán bázisa, helyi kapcsolatrendszere és szervezettsége kiváló támogatást fog nyújtani.
Kapcsolódó cikkek
- TeamViewer 5.0.7687
- Több-százmilliós éves megtakarítás, hatékonyabb, elégedettebb munkavállalók - távmunkával
- Munkaszervezés zöld szemmel
- Innováció, tudás, távmunka
- Magyarországon ma még kiaknázatlan lehetőség a távmunka
- Távmunkaházak - lehetőség a vidéki foglalkoztatásban
- Milliárdos távmunka-serkentő programok indulnak
- Távmunkaházat adtak át Örkényben
- Távmunkaház: költséghatékonyság a vállalatoknak, foglalkoztatás a vidéknek
- Magyar Távmunka Szövetség - az idén is lesz szakmai műhely
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.