A Nokia 40 százalékos piaci részesedésre tör
A társaság piaci részesedése tavaly 38 százalék körüli volt, elemzők tavaly novemberben azt jósolták, hogy a Nokia az idén 458 millió, 2009-ben 424 millió készüléket ad el.
Mindamellett a Nokia szóvivője a hírre reagálva jelezte: Rick Simonson kijelentése nem új előrejelzés, a társaság tartja magát a tavaly december 2-án kiadott prognózishoz, amely szerint a mobiltelefonok világpiaca az idén mennyiségben 10 százalékkal bővülhet 2009-hez képest, és a Nokia piaci részesedése nagyjából megmarad a 2009. évi szinten. Ágazati elemzők akkor átlagosan 8,6 százalékos globális bővülést valószínűsítettek 2010-re.
Simonson az indiai lapinterjúban azt is elmondta, hogy szerinte a jelenleg használatban lévő mintegy tíz mobiltelefon operációs rendszer fele tud megmaradni a piacon az egyre élesebb verseny közepette. Szerinte 4-5 rendszernél többnek nincs helye a globális piacon.
A Nokia tizenegy éve az első számú mobilgyártó, és azóta a tavalyi harmadik negyedévben termelt először veszteséget; eladásai éves összevetésben 20 százalékkal csökkentek, és az adó utáni eredmény rovatba mínusz 559 millió euró került.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Nőtt a Nokia profitja
- Mobilböngésző céget vesz a Nokia
- Erős profitnövekedés a Nokiánál a negyedik negyedben
- Romló eredmény kilátásai miatt rontott a Nokia adósbesorolásán a Fitch
- A Nokia bezárja több márkaboltját
- A kutatás-fejlesztésen is spórol a Nokia
- A Nokia megvenné a Palm-ot?
- 5000 főt bocsát el a Nokia Siemens Networks
- Termékhamisítás elleni céget alapít a Nokia és az SAP
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.