Minitáblagépek a CES-en
Az okostelefonok és a rendes táblagépek/laptopok közötti űr kitöltésére hivatott, „slate” („palatábla”) elnevezést viselő készülékeknek fényes jövőt jósolnak a szakemberek. A Hewlett-Packard masináját maga Steve Ballmer Microsoft-vezér mutatta be CES-megnyitó beszéde során, két másik mini tablet társaságában, a Pentagron-tól és az Archos-tól. A gépekről egyelőre nem lehet sokkal többet tudni, mint hogy a szokvány tablet PC-knél kisebbek, puszta kézzel is vezérelhető érintőképernyőjük van, és Windows 7 szoftver fut rajtuk. A New York Times korábbi beszámolója szerint a slate PC-k valamikor az év közepétől lesznek kaphatók. A szakemberek véleménye egyelőre megoszlik abban a kérdésben, hogy a szabvány Windows 7 operációs rendszer elég vonzóvá teheti-e a készülékeket a vásárlók szemében, vagy az új termékkategória éppen, hogy valami egészen új szoftveres felhasználói élményt igényelne.
A Dell úgy tűnik, hogy az utóbbi álláspontra helyezkedett, az ő szintén a CES kiállításon bemutatkozó slate PC-jükre ugyanis a Google Android szoftverét telepítették, amely eddig többnyire csak okostelefonokon mutatkozott be. Igaz, az egyelőre csak tanulmány-prototípusként létező mini tablet kisebb a fent említett windowsos masináknál, csupán 5 colos érintőképernyővel szerelték fel. A Dell azonban kihangsúlyozta, hogy a későbbiekben többféle képernyőmérettel szeretnék majd gyártani a készülékeket, már ha zöld utat kap a sorozatgyártás. Mivel ilyen korai fázisról van szó, természetesen még nem derültek ki részletek a forgalmazásról.
És végül érdekes lehet az is, hogy a Motorola mobiltelefon-gyártó is kiállít a CES-en egy Android rendszerű, 7 colos slate prototípust, amely a sajtónak nyilatkozó Don Schoch szerint még az idén piacra kerülhet. Ezek után már csak az a kérdés, hogy a hónap végén vajon mivel fog meglepni minket az Apple.
Kapcsolódó cikkek
- Május 28-án Európában az iPad
- Atom-alapú Eee tablet Windows 7-tel
- Egymillió iPad fogyott szűk egy hónap alatt
- iPad-konkurens Asus Tegra tablet júniusban
- A Fujitsu az utolsó pillanatban lemondott az iPad név használatáról
- Még az iPhone-premier sikerét is felülmúlhatja az iPad startja
- Samsung mini-tablet mobil 4G-vel?
- Google táblagépek Chrome platformon?
- Deloitte: 2010 a tablet PC-k éve lesz
- A recessziónak hivatalosan is vége: ideje játszani megint!
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.