Közel 280 milliós informatikai infrastruktúra fejlesztési projekt a Műegyetemen

Kovács Attila, 2010. január 19. 21:44

Sikeresen lezajlott "A tudáshasznosulást és a tudástranszfert, valamint az intézményirányítást támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése a Műegyetemen" elnevezésű, közel 280 millió forint összköltségű (amelyből 223 668 960 Ft az EU, illetve a magyar állam által nyújtott, vissza nem térítendő támogatási összeg) projekt. Az eredményekről Helybéli Zoltán, a BME telekommunikációs és informatikai osztály és a projekt vezetője számolt be január 19-én. Kilenc fontosabb fejlesztés valósult meg, az egyetem összesen 15 épületében lévő helyszíneken.

1. 2010. január 4-én éles üzembe helyezték a 107 millió forintos költséggel, a Synergonnak mint az árverseny győztesének fővállalkozásában elkészült, illetve korszerűsített Műegyetem Gazdálkodási Rendszer (MGR) hardverinfrastruktúráját (HP hardvereszközök bázisán).
2. 15,5 millió forintos összegért elkészült az egyetemi központi számítógép terem klimatizálásának felújítása, valamint szünetmentes áramellátásának bővítése, a projekt keretében beszerzett új eszközök telepítéséhez kapcsolódóan.
3. 10 millió forintért szoftvereket szereztek be a központi spam-és vírusszűrés megvalósításához (Symantec).
4. Az egyetem informatikai hálózatához aktív gerinchálózati eszközöket szereztek be 65 millió forint értékben (Cisco routerek, switch eszközök stb.).
5. 5 millió forint értékben megvalósult az Informatika épület teljes WiFi lefedettsége, ehhez Access Pointokat bővítettek (Cisco).
6. Megoldották az Informatika épület informatikai hálózata ellátásának redundanciáját mikrohullámú eszközzel (14 millió forint).
7. Bővítették és korszerűsítették az egyetemi optikai kábelezést (csavart érpáras kábelezés kialakítása).
8. A Neptun hallgatói információsrendszer-mentő eszközeit korszerűsítették, központi autentikációs eszközöket szereztek be (20 millió forintos beruházás, IBM alapon).
9. A villamosmérnöki karon korszerű számítógépes ismeret-ellenőrző rendszer alapinfrastruktúráját (számítógépek, hálózati eszközök, vizsgáztatószoftver) építették ki(17,5 millió forint).

A Műegyetem az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Magyarországi Operatív Programjának KMOP 2007-4.2. azonosítóval rendelkező pályázatán nyerte el a fent említett összeget. A projekt közreműködő szervezete az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága, irányító hatósága pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) volt.

Kulcsszavak: BME oktatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Hannover Messe 2024: A Bosch fenntartható megoldásokat mutatott be

Az ipari gyártás minden gazdaság motorja, a gyártóknak azonban egy jelentős kihívásra is kell megoldást találniuk: a klímaváltozás miatt a gyáraknak fenntarthatóvá kell válniuk és kímélni kell az erőforrásokat. A Bosch, a gyártási és ipari megoldások egyik vezető szállítója, a gyárautomatizáláshoz, a hidrogéngazdasághoz, a digitalizációhoz és a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó megoldások széles portfóliójával segíti az ipari vállalatokat a zöld átalakulás megvalósításában.

2024. május 4. 17:02

Újabb rangos szakmai díjat nyert a Prologis!

A Prologis Park Budapest-Sziget II beruházás nyerte idén a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által életre hívott, „Év logisztikai fejlesztése” elismerést. A legkiemelkedőbb hazai logisztikai fejlesztéseket díjazó kitüntetést 2023 óta ítéli oda a szervezet 11 tagú testülete a közúti-, vasúti-, vízi-, légi- és intermodális fuvarozás, valamint a vámolási és raktározási területek meghatározó szereplői részére.

2024. május 4. 15:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55