Már 24 millió kínai fiatal számít internetfüggőnek
Az internetfüggőségben szenvedők száma csaknem megduplázódott az utóbbi öt évben - derül ki az egyik kínai ifjúsági szervezet által készített, szerdán ismertetett felmérésből, amelyben több mint hétezer 6-29 éves kínai lakost kérdeztek internethasználati szokásaikról.
Az internetfüggőség megállapítására nem létezik pontos meghatározás, de függőnek tartják azokat a netezőket, akiknek iskolai eredményeit, karrierjét, vagy baráti kapcsolatait hátrányosan befolyásolja a világháló használata. A függőséghez továbbá hozzátartozik a kényszeres internethasználat és a világháló megvonásával jelentkező zaklatottság, depresszió.
Januárban közzétett adatok szerint a kínai internethasználók száma elérte a 384 milliót, 60 százalékuk 30 évnél fiatalabb. Becslések szerint a legveszélyeztetettebbnek tekintett 18-23 év közötti korosztály 15,6 százaléka számít internetfüggőnek.
A kínai szülők országszerte több mint 400 rehabilitációs intézményhez fordulhatnak, ha gyermekük függőségét kezeltetni szeretnék. Számtalan klinikán azonban katonai fegyelem és szemlélet uralkodik, a betegek a számítógép előtt töltött órák helyett fizikai kiképzésen is átesnek.
Tavaly augusztusban a 15 éves Teng Szen-san (Deng Senshan) halála - akit a Kuanghszi Csuang (Guangxi Zhuang) autonóm terület közigazgatási központjában található rehabilitációs intézetben vertek agyon -, valamint hetekkel később egy szecsuani (Sichuan) internet-elvonótáborban életveszélyesen megvert 14 éves fiú esete is nagy port kavart a kínai médiában. A botrány kapcsán a kétségbeesett szülők az elvonótáborok hasznosságát is megkérdőjelezték.
Az egészségtelen internethasználat elleni legújabb irányelvek alapján a káros szenvedélyről való leszoktatást nem az internet kikényszerített tilalmával, hanem a világháló helyes használatának bemutatásával próbálják elérni.
A kínai hatóságok ezzel összhangban tavaly ősszel indítottak újabb kampányt az illegálisan üzemeltetett online játékok ellen, amelyek szerintük a fiatalokra nézve káros és egészségtelen tartalmakat közvetítenek.
Az internetfüggők csaknem fele az online játékok rabja is egyben, de a különböző chatprogramok és az online romantika is sokakat visz a kísértésbe. A Pekinghez vagy Sanghajhoz hasonló fejlett kínai nagyvárosokban az ország szegényebb területeihez képest sokkal kevesebb fiatalt igéz meg az internet - derült ki a felmérésből.
Kapcsolódó cikkek
- Kelendő cikk a WLAN-törő
- Peking megszüntetné a névtelen internetes hozzászólásokat
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Növekszik az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában
- Számítógépstressz-szindróma a lassú és kiszámíthatatlan pécéktől
- Nemzetközi cégé lett a magyar egészségügyi informatikai vállalat
- Kínában már 18 millió felett van a 3G-t használók száma
- Felhasználók millióit érintette a decemberi Google elleni támadás
- Hányni fogsz a 3D TV-től
- Kínai célkeresztben az ENSZ és a Dalai Láma
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.