Szemmel vezérelhető mobiltelefont mutatott be az NTT Docomo
A fülhallgatóhoz kapcsolt elektródák azt a szakemberek által régóta ismert jelenséget használják ki, hogy a szemgolyó elülső és hátulsó pólusa között potenciáldifferencia létezik. A szemgolyók mozgásával bekövetkező potenciálváltozásokat, úgynevezett elektro-okulogrammokat (EOG) az orvostudomány elsőként a 20 század első felében kezdte kutatási célra, elsősorban diagnosztikai célokra használni.
A szemmozgás-érzékelő rendszer még a becsukott szemhéjjal történő szemmozgások potenciálváltozásait is képes érzékelni, a fejlesztőknek mindössze egy olyan szoftvert kellett írniuk, amely az elektródákból érkező jelekhez rendeli a telefon fontosabb funkcióit.
A zenelejátszás indításához, megállításához a felhasználónak határozottan jobbra, majd balra kell mozgatnia a szemét. Egy adott dal átugrásához a szemgolyót kétszer jobbra kell mozdítani.
A hangerő vezérlése már több gyakorlatot igényel: hangosításhoz a szemgolyót fölfelé, majd az óramutató járásával megegyező irányba, halkításhoz pedig szintén fölfelé, majd az ellenkező irányba kell forgatni.
A DoCoMo szerint az eszköz még csak prototípusként létezik, de a kísérleteik azt bizonyítják, hogy néhány éven belül a mobilok talán ehhez hasonló megoldásokkal lesznek vezérelhetők.
Kapcsolódó cikkek
- 3D-kijelzős Samsung mobil
- Jön az első Symbian 3 alapú mobiltelefon
- Májusban újabb mobilkészülékek a Vodafone-nál
- Szabványosítják a mobiltelefon-szoftvereket Japánban
- Újabb zenemobilt kínál az LG
- Még áprilisban forgalomba hozza a Vodafone a Nexus One-t
- Árakat csökkent a Nokia, késik az új Symbian szoftver
- Visszaköveteli az Apple a 4G iPhone elveszett prototípusát
- Hat új, belépőszintű mobiltelefon a Motorolától
- Kocsmában bukkantak rá a legújabb iPhone-ra
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.