Ismert hackereket zárt ki az Apple
Sherif Hashim, aki a legutóbbi iPhone-frissítés feltörésén dolgozott - mellyel a felhasználóknak lehetővé tenné, hogy készülékeiket más mobilhálózatokon is használják - egy másik hackertársával együtt twitteres üzenetben jelentette kitiltását.
Az Apple-t korábban már vádolták azzal, hogy silány alkalmazásokat hagyott jóvá, vagy túl sokáig várt egy szoftver elérhetővé tételével, de arra még nem volt példa, hogy hackereket zárjon ki szolgáltatásaiból.
A cupertinói vállalat az App Store elektronikus áruházának megnyitása óta az iPhone operációs rendszerének időszakos frissítésével küzd a szoftverfeltörések ellen - olvasható a Yahoo hírportálján.
Szakértők szerint az iPhone- és iPod Touch-törők kizárása egy újabb módszer lehet a szabálysértők megfékezésére. A fejlesztők örülnek az Apple lépésének, mondván a szabályokat tudatosan áthágóknak a következményekkel is számolniuk kell.
"A milliónyi hackerből az Apple csak két embert blokkolt, emiatt senkinek sem kell felháborodnia" - magyarázta Alex Sokirynsky szoftverfejlesztő. Hozzátette: a kizártakat is pusztán annyiban korlátozták, hogy egy bizonyos eszközzel nem csatlakozhatnak az App
Store-hoz.
Kapcsolódó cikkek
- Flashalternatívát fejleszt az Apple
- iPhone OS4 720p videórögzítéssel
- Kelendő cikk a WLAN-törő
- Meghekkelték az amerikai pénzügyminisztérium oldalait
- Méregdrága lesz az iPhone-reklám
- Csalók az OTP nevében vírusos elektronikus leveleket küldtek
- iPad-felhasználókra utaznak a hackerek
- Magyarországon elsőként: Oracle (anti)hackertréning
- Több százezer lopott Facebook-fiókot adott el egy hacker
- Android az iPhone-on
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?
Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.