Informatikai inkubációs központ a Debreceni Egyetemen

MTI Sajtóadatbank, 2010. február 22. 09:35

Átadták a Kreatív Iparágak Inkubációs Központját pénteken a Debreceni Egyetemen (DE), a mintegy 800 millió forintos beruházással kialakított központ a kreatív infokommunikáció területén működő, három évnél fiatalabb, illetve a kutatás-fejlesztési és innovációs (K+F+I) tevékenységüket megújító mikro- és kisvállalkozásokat segíti.

Az egykori angol tanárképző intézet felújított és átalakított épülete immár az informatikai cégek speciális igényeire kifejlesztett infrastruktúrával rendelkezik: nagy értékű hardver és szoftver eszközállomány bérelhető, valamint biztosított a nagy sávszélességű optikai kábelhálózat is - közölte Szabó László, a DE Tudományegyetemi Karok sajtóreferense az átadást követően az MTI-vel.

 Az inkubációs központ az Észak-alföldi régió informatikai iparágának fejlesztését célzó Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszter kiépítésének egyik központi eleme. A projekthez az Észak-Alföldi Operatív program pályázatán nyert 378 millió forint uniós támogatás mellé az egyetem ezt meghaladó, mintegy 400 milliós önerőt biztosított.

 A beköltöző informatikai cégeknek folyamatos szakmai támogatást nyújt az egyetem Informatikai Kara, amelynek hallgatói is aktívan részt vehetnek az itt folytatandó munkában. A központ nemcsak telephelyet nyújt a beköltöző vállalkozásoknak, hanem pályázatfigyeléssel és nemzetközi kapcsolataival is segíti őket.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55