A Google még nem kereste meg a kínai vezetést problémáival

MTI Sajtóadatbank, 2010. március 8. 09:24

Google eddig még sem a problémáival, sem megbeszélések kezdeményezésével nem kereste meg hivatalosan a kínai állami szakvezetést - tudta meg a Hszinhua hírügynökség a hétvégén az információtechnológiai tárca miniszterhelyettesétől.

A világ legnagyobb keresőportálját üzemeltető amerikai cég korábban nyilvánosan bejelentette, hogy miután rendszerét vélhetően kínai területről hackertámadások érték, nem hajlandó tovább szűrni keresőjének tartalmát, s fontolóra veszi távozását. A kínai politikus szerint azonban ezt követően a cég "egyáltalán nem tájékoztatta a minisztériumot kivonulási szándékáról".

 A Google "nem adott be jelentést a minisztériumnak azokról a bizonyos internetszabályokról és a kibertámadásokról, illetve nem kezdeményezett tárgyalásokat" - jelentette ki Miao Vej (Miao Wei). Hozzátette: a Google joga eldönteni, hogy folytatja-e tevékenységét az országban.

 "Amennyiben a Google a maradás mellett dönt és követi a kínai törvényeket, akkor továbbra is szívesen látjuk" - mondta Miao. "Ha a piacról való kivonulás mellett dönt, akkor az ezzel kapcsolatos hivatalos eljárásnak meg kell történnie és kezelnie kell a felhasználók vélhetően felmerülő problémáit"- fűzte hozzá.

 A kínai piacon 2007 óta jelen lévő Google jelenleg továbbra is a korábbi gyakorlatnak megfelelően, a helyi előírások szerint működteti internetes keresőjét az országban. Sajtójelentések szerint a Google egyik vezetője napokkal ezelőtt Washingtonban azt közölte, hogy nincs konkrét menetrendje további kínai lépéseinek, de továbbra is határozott terve, hogy megszünteti webes keresőjének szűrését.

 Más beszámolók felhívják a figyelmet arra, hogy a Google a múlt hónapban kínai honlapján álláshirdetéseket tett közzé, amelyekben több tucat alkalmazottat - köztük mérnököket, értékesítéssel és kutatással foglalkozó szakembereket - keres Pekingben, Sanghajban és Kuangcsouban (Guangzhou).
 

Kulcsszavak: hacker security Kína Google

Internet-szolgáltatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36