Jelszólopó vírus arat a Facebookon
Sok magyar felhasználó találkozhatott az elmúlt napokban Facebooktól származó levéllel, illetve egy magát ilyen eredetűnek valló hamisítvánnyal. A jól ismert és mégis bevált trükk szerint jelszómódosításra hivatkozik az e-mail, majd kéri a csatolt állomány megnyitását, mely az új jelszót tartalmazza. Természetesen ha a felhasználó ezt megteszi, máris megfertőzte saját gépét. A lassan már unalomig ismert módszer azonban mint oly sokszor, most is beválik. Ennek oka elsősorban az emberi tényező.
A Facebook immáron a Google keresőmotorjának népszerűségét is túlszárnyalta, a közösségi portál a teljes egyesült államokbeli netes forgalom 7,07 százalékát teszi ki, felhasználóinak száma tavaly áprilisban lépte át 200 milliót, idén februárban pedig már 400 millió felett járt. Az ilyen hatalmas felhasználói tábor egyszerűen statisztikailag sikeres támadási célpont, és a vírus íróinak számítása a jelek szerint be is jött.
A talán túlzás nélkül számos függőnek mondható felhasználókat is magába foglaló milliók a tapasztalatok ellenére rákattintanak a csatolmányra, pedig közismert, hogy komoly cég, szolgáltató soha nem kezeli a titkos belépőkódokat e-mailben. A siker azonban sajnos így is garantált, máris a vírustoplisták élére került az új károkozó, pedig még csupán néhány napja jelent meg. Az elemzők is a felhasználók hiszékenységét és a hatalmas közösségből adódó magas áldozati számot hangsúlyozzák, a megoldás pedig, mint mindig, a védelmi szoftverek frissítéséig a felhasználó kezében van: saját óvatossága.
Kapcsolódó cikkek
- Amerikában a kiberkalózok a közösségi oldalakon támadnak
- A vírusokat nem érdekelte az áprilisi választás
- Rising PC Doctor 6.0
- 24 órán belül már a második támadás a Facebook-felhasználók ellen
- Kijavították a bizalmas adatokat kiszolgáltató hibát a Facebookon
- Négy amerikai szenátor adatvédelmi aggályait fejezte ki a Facebooknak
- Több százezer lopott Facebook-fiókot adott el egy hacker
- Maces kártevő szedi áldozatait
- A Zeusz már a firefoxosokat is fenyegeti
- Conficker a csúcson, újoncok a páston
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.