Puhány harcosok a videójátékosok

Genda Csongor Zoltán, 2010. március 23. 18:26

Az amerikai hadsereg átdolgozni kényszerül kiképzési alapelveit, ugyanis az oktatók azt tapasztalták, hogy a videójátékok miatt elpuhultak az ifjú katonák.

Számos negatív hangvételű tanulmány született már a témában, amelyek már tényként kezelik, hogy az agresszív game-ekből eltanulják a gyilkolás művészetét a fiatalok, ám a US-Army kutatói nem osztják a pszichológusok ezen véleményét. A hadsereg éppen hogy ennek az ellenkezőjét állítja, és harminc év után először átírják a kiképzési szabálykönyvet, mivel egyre nagyobb problémát jelentenek a közelharcot csak a képernyőről ismerő újoncok, akik egy éles helyzetben képtelenek volnának helytállni. Mark Hertling, dandártábornok egy elgyengült generációról beszél, amelyik nem rendelkezik a szükséges tapasztalattal a harcművészet terén. Szerinte a mai fiatalok ugyan komoly technológiai tudással rendelkeznek, ám csupán egy virtuális környezetben volnának képesek legyőzni az ellenséget, a valóságban nem. A US-Army ezért a jövőben a fizikai képességek fejlesztését, a közelharc tanítását és a fegyverekkel való bánásmód oktatását helyezi előtérbe.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36