Mobiltelefonos reklámszolgáltatást tervez az Apple
Az Apple természetesen most sem kommentálta a hírt, amely azonban semmiképpen sem meglepő, miután a cég januárban megvette a Quattro nevű mobilreklámos céget, majd pedig éppen az ilyen alkalmazások fejlesztéséről beszélte le nemrégiben az App Store külső fejlesztőit. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy a Google példája nyomán mindenki láthatja, mekkora anyagi lehetőségek vannak az internetes hirdetési piacban. A mobilszféra pedig a jövőben talán még nagyobb reklámhaszonnal kecsegtet, így nem véletlen, hogy a Google erre a területre is kivetette a hálóját az AdMob megvételével.
Érdekes részlet, hogy a Cnet hírforrása szerint az iAd startjára április 7-én kerül majd sor, alig négy nappal a várva várt iPad mini-táblagép premierjét követően. Márpedig az Apple általában ennél igencsak megfontoltabban szokta bemutatni új termékeit, kínosan kerülve, hogy az egyik bemutatása esetleg elhomályosítsa a másikét. Mivel azonban az Apple-ről van szó, a kérdés április 7-e előtt aligha fog tisztázódni.
Kapcsolódó cikkek
- Flashalternatívát fejleszt az Apple
- iPhone OS4 720p videórögzítéssel
- Méregdrága lesz az iPhone-reklám
- Android az iPhone-on
- Visszaköveteli az Apple a 4G iPhone elveszett prototípusát
- Ellenséges lépésként értékelte a Flash nélküli iPad-et az Adobe
- Kocsmában bukkantak rá a legújabb iPhone-ra
- Megjelent az Opera Mini iPhone változata
- Nyáron frissülhet az iPhone operációs rendszere
- Pénzt ígér az iPhone-elhagyóknak a T-Mobile USA
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.