Fellendülést vár az informatikában az Albacomp

MTI Sajtóadatbank, 2010. április 23. 10:28

Az informatikai piacon érdekelt Albacomp Zrt.-nek az elmúlt évben, részben a válság miatt, 30 százalékkal visszaesett a bevétele, ám az idén már fellendülést vár, részben a nagyobb kormányzati megrendelések, projektek beindulása révén. Minárovits János, a cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: ahogyan tavaly, úgy az idén is a szolgáltatásokra helyezik a hangsúlyt.

Tavaly a vállalat konszolidált bevétele 10 milliárd forint volt, s a cég veszteséggel zárta az évet. Hozzátette: az idén 25 éves Albacomp 3,5 milliárd forint konszolidált bevételt ért el az első negyedévben, ami időarányosan megfelel a terveknek. Az egész évre tervezett bevétel 15 milliárd forint, míg az üzemi eredmény várhatóan 300 millió forint lesz.

 A továbbra is 100 százalékban magyar tulajdonú, 13 magánszemély birtokában lévő cég vezetője kifejtette, a tavalyi év nemcsak a válság miatt volt nehéz, hanem azért is, mert a kormányzati szektor befagyasztotta az informatikai beszerzéseit. Ezen túlmenően a bankok is megszigorították a hitelkihelyezéseiket.

 Minárovits János elmondta, a vállalatnál az elmúlt időszakban jelentős fiatalítás történt, s év végén már valószínűleg egy jóval fiatalabb csapat vezeti majd a társaságot. Átalakították a cégcsoport szervezetét is, hét üzletágból kettő maradt, s a létszám körülbelül a felére, mintegy 300-ra csökkent.

 A vállalat továbbra is gyárt, összeszerel asztali és hordozható számítógépeket, illetve szervereket, ám főként a szolgáltatásra, a rendszerintegrációra fókuszál.

 A vezérigazgató kérdésekre válaszolva elmondta, a cégcsoport befektetőt keres, legfeljebb 51 százalékos tulajdonrész eladását és maximum 600 millió forint készpénz bevonását tervezi.

 Az új kormánytól a cégvezető azt várja, hogy a tetszhalott állapotban lévő informatikai és más projektek elinduljanak, gyorsabb legyen az uniós pénzek elszámolása, s az állam racionálisabban használja fel a forrásait.
 

Kulcsszavak: Albacomp +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05