Súlyos pénzbüntetés vár Európában a flashmemória árkartell tagjaira
A neves amerikai lap úgy tudja, hogy a kartellvádak érintik a Samsung-ot, a Hynix-et, a Toshiba-t és rajtuk kívül még 6 másik vállalatot is. Az ármanipulációban állítólag részt vett a Micron is, ők azonban azért mentesülnek a büntetés alól, mert bizonyítékokkal szolgáltak az EB számára a szándékos és szervezett versenyellenes tevékenységről. Az újság hírforrása szerint a többiek büntetése is fejenként 10 százalékkal csökkenhet beismerő vallomás esetén.
Ha a hír igaz, az komoly befolyással lehet a teljes technológiai iparágra nézve. Hasonló vádakat már Dél-Koreában és az Egyesült Államokban is felhoztak a szóban forgó társaságok ellen, azonban bizonyítékok hiányában később ejtették őket. Ha azonban a Micron tényleg feltár ilyeneket és esetleg a többiek is beismerik az illegális gyakorlatot, az azzal járhat, hogy felgyorsul a flash termékek árának csökkenése, ami mindenképpen pozitív hír a készülékgyártók számára. Másfelől a precedens miatt kártérítést is követelhetnek majd a memória-gyártóktól azok a vevőik, akik eddig a mesterségesen drágított flash-memóriát vásárolták, ez pedig aligha fog tetszeni a már amúgy is megbüntetett cégeknek.
Kapcsolódó cikkek
- Az Európai Bizottság helyteleníti a fájlcserélők elleni kemény amerikai fellépést
- Az EU enged a lobbinak az "elfeledettség jogával" kapcsolatban
- Távközlés: Több száz EU-jogsértési döntés, Magyarország egyben érintett
- Jogszabályellenes a távközlési cégek különadója
- Az Apple az egész Galaxy-család betiltására törekszik
- Az Apple betiltatta a Samsung Galaxy Tab 10.1 forgalmazását Európában
- EU: Felelőssé tehető az eBay, ha aukcióin jogsértést követnek el
- EU: az internet "hadszíntérré" válhat
- EU-jogsértési eljárás Magyarország ellen a távközlési különadó miatt
- Vizsgálatot indított az EU-bizottság a Deutsche Telekom ellen
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.