Megduplázta nyereségét a Vodafone

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 19. 08:11

A Vodafone csoport, a bevétel alapján a világ legnagyobb mobilszolgáltatója az előző évinek több mint a kétszeresére növelte nyereségét a márciussal végződött üzleti évben.

A brit központú multinacionális vállalat keddi közleménye szerint az adózott profit 8,65 milliárd fontra nőtt az egy évvel korábbi 3,08 milliárdról. A társaság eredménye a költségcsökkentésnek és a bevétel növekedésének köszönthetően javult. A bevétel 8,4 százalékkal 44,5 milliárd fontra emelkedett. Ebben szerepet játszott a font gyengülése is. Elemzők valamivel kisebb, 44,3 milliárdos bevételre számítottak.

 Az eredmények régiónként eltérően alakultak. A bevétel csökkent Nyugat-Európában 3,5 százalékkal, a Közép-Európát és Afrikát magában foglaló régióban pedig 1,2 százalékkal, a közel-keleti, ázsiai és csendes-óceáni térségben viszont 9,8 százalékos növekedés volt, az élen Indiával, ahol 14,7 százalékkal haladta meg a bevétel az egy évvel korábbit.

 Magyarországon a Vodafone 1999-ben nyert el koncessziót rádiótelefon hálózat kiépítésére. A Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. a 2010 április végi állás szerint a teljes ügyfélszám alapján számolva 22,08 százalékos piaci részesedéssel a harmadik számú szereplő a mobilpiacon.
 

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36