A digitális nyomtatás mentette meg a nyomdákat a csődtől?

Kiss Ádám Zoltán, 2010. május 26. 18:34

A Canon, nyilvánosságra hozta a gazdasági visszaesés nyomdaiparra gyakorolt hatásait vizsgáló tanulmányának eredményeit, a felmérés rávilágít a digitális nyomdai technológia kiemelt szerepére, és felhívja a figyelmet arra, hogy a recesszióból való kilábalással a digitális nyomtatási iparág új üzleti környezetté alakulhat át.

A kutatás során összesen 840 nyomdát kérdeztek meg, melyek 65,5 százaléka nyugat-európai székhelyű. A korábbi, 2008-as tanulmány 464 résztvevőjéből 383-an jelenlegi felmérésekben is szerepeltek. A fennmaradó 81 válaszadó cége időközben összeolvadt más vállalatokkal vagy megszüntette nyomdai tevékenységét.

A felmérésben részt vevő nyomtatási szolgáltatók 2009 végére már érezhető javulásról számoltak be, emellett azonban számos új kihívással kell szembenézniük. A korábban az alkalmazottak számát csökkentő nyomtatási szolgáltatók ma már újabb munkavállalókat alkalmaznak, képzéseket is indítanak, és elsősorban a növekedési szektorokra összpontosítanak. A válaszadók a fotókönyvek (87,2 %), a kis sorozatú hirdetések (84,9 %), a megszemélyesített promóciók (74,7 %) és a kis sorozatú kiadványok (65,3 %) szektoraiban látják a legnagyobb lehetőségeket. A megkérdezettek 2010 legfontosabb befektetési területeiként elsősorban az automatizált munkafolyamat bevezetését vagy fejlesztését (56%), a befejező műveletek bővítését (49%) és a digitális nyomtatás kiterjesztését (48%) jelölték meg. A válaszadók ugyanakkor még mindig óvatosak minden olyan tőkebefektetéssel kapcsolatban, amelyeknek nincs azonnali hatásuk a termelékenységre és a jövedelmezőségre.

A felmérés szerint a gazdasági visszaesés a nyomtatott termékek elektronikus helyettesítésének és a nyomdai termelés földrajzi átrendeződésének kettős hatását, illetve a szervezetek marketing-költségvetésének jelentős megszorítását eredményezte. A legtöbb üzleti vállalkozás, így a nyomtatási szolgáltatók ügyfelei is kénytelenek voltak minden területen költségoptimalizálást végrehajtani. Ennek következtében csökkentették nyomtatási megrendeléseik számát, mely egyben a szolgáltatási árak csökkenését is jelentette. Számos ügyfél teljes mértékben megszűntette a nyomtatott anyagok megrendelését, és inkább az elektronikus kommunikációt részesítette előnyben.

A jelentés becslése szerint néhány nyomtatási szolgáltató akár 55 százalékos volumencsökkenést is tapasztalhatott, és a nyomtatási munkákat gyakrabban, kisebb sorozatokban kellett elvégezniük. Ezzel szemben a nyugat-európai nyomdák 69 százalékánál nőtt a megrendelések száma. A régi nyomdagépek alkalmatlanná váltak a kisebb sorozatú munkák elvégzésére, ezért 2008-hoz képest 18,1 százalékkal csökkent az ofszet nyomtatásból származó árbevétel. A digitális – lézer- és tintasugaras – technológiával készített termékekből származó bevétel ugyanakkor 27,2 százalékkal növekedett.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36