Hazai fotósok, magyar tájak a nemzetközi WWE kiállításon

Kiss Ádám Zoltán, 2010. május 29. 15:10

A Wild Wonders of Europe (WWE) kezdeményezés az egyik legfontosabb nemzetközi természetfotós projekt, melynek kiállítását a holland királynő nyitotta meg. Európa legjobb 65 fotósa 145 helyszínen két évig fotózta a kontinens természeti csodáit.

Két év alatt 200 ezer csodálatos felvétel került ki az alkotók kezéből. A projektről jelenik meg könyv, cikkek, több videó anyag, és egy gyönyörű kültéri vándorkiállítás, mely be fogja járni a világot. A projekt jelentőségét mutatja, hogy a kiállítást május 27-én Hágában a maga a holland királynő nyitotta meg, következő helyszíne Prága, ahol június 22-én nyílik meg a tárlat.

Külön öröm, hogy a Wild Wonders of Europe projektben nem kevesebb, mint négy magyar fotós is részt vett, érdemes megjegyezni nevüket: Haarberg Orsolya, Novák László, Máté Bence és Radisics Milán, aki személyesen is jelen lesz a megnyitón.
A hazai fotósokon kívül értelemszerűen kis hazánk nyilvánossághoz jut, méghozzá szebbik arcát mutatva, hiszen kezdeményezésben érintett magyar helyszínek, események között megtalálható a Hortobágyi NP, a tiszavirágzás, a Pusztaszeri TK madárvilága és a jégmadár is. De beszéljenek inkább a képek magukért...

 

Kulcsszavak: kiállítás fotó

Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Nagy rekesznyílású és nagy látószögű zoomos Sony objektív

A Sony örömmel jelenti be a full-frame α (Alpha) E-bajonettes objektívek legújabb tagját. Az FE 16-25mm F2.8 G egy nagy rekesznyílású, nagylátószögű zoomobjektív, amely a 16 mm és 25 mm közötti teljes zoomtartományban F2.8 maximális rekesznyílást tart fenn, és kompakt, könnyű kialakításának köszönhetően a kiváló képminőséget nagyszerű hordozhatósággal kombinálja.

2024. április 17. 13:09

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52