Unalom ellen: 2010-es Golla kollekció
Golla mobiltokok
A nyári lengébb öltözetben megfogyatkoznak a zsebek, hát keresnünk kell valami jó búvóhelyet a telefonunknak amikor elindulunk otthonról. A finn Golla mobil eszközökhöz, nem csak telefonokhoz, hanem például okostelefonokhoz, MP3 lejátszókhoz is tervezett hordozói számos apró, de praktikus megoldással is szolgálnak azon felül, hogy megóvják az értékes mobilt. Elsősorban az anyaguk képernyő barát, nem dörzsöli, koptatja vagy karcolja a kijelzők felületét. A mai telefonok, főként az érintőképernyősök hatalmas üvegfelülete igen kényes az ilyen igénybevételre. A kis táskát például karabinerrel rögzíthetjük övtáskához, a táskánk vagy hátizsákunk pántjához, golfzsákhoz vagy bármihez, ahol biztonságban tudhatjuk. Az övünkre a tépőzáras kis füllel csatolhatjuk fel. Persze aki azt a megoldást kedveli, akár a nyakába is akaszthatja, tehát a hordozás megoldott, bármilyen formát is választunk. A telefon mellett zárható rekesz van például a hitelkártya számára és külön hely némi készpénznek is. Ha leugrunk a strandra vagy nem szeretnénk nagy csomagot vinni magunkkal, akkor a Golla táskába a legszükségesebbeket bepakolhatjuk.
Golla laptoptáskák
A választék rendkívül változatos. Talán a sleeve-knél kezdhetjük. A kis vékony táskák önmagunkban is viselhetők, divatos színekben az öltözékünkhöz is tudunk választani belőlük, és a laptop mellé dossziét vagy hasonlóan vékony dolgokat tehetünk a különálló zsebekbe. Ha egy dossziénál azért több vagy vastagabb dolgot is a noteszgép mellé kell tennünk, mint például egeret, vagy töltőt, akkor egy komolyabb laptop táskára lesz szükségünk. A formavilág pedig nagyon változatos, a nő retikül alakútól kezdve a diplomata stílusig szinte minden stílusirányzat megtalálható az 2010-es kollekcióban. Mindegyik változat praktikus zsebekkel bővíti a tároló helyet. Valójában már nem is laptop táskáról van szó, hanem olyan táskákról, amelyek – többek között – laptop szállítására is alkalmasak. A hátizsákok komoly tervezőmunkával szolgálják a kényelmünket is. Anyaguk vízlepergetős, ha jön egy nyári zivatar, nem ázik el az értékes tartalmuk. Több hatalmas zsebbe tehetjük az kiegészítőket. A hátfal puha légcsatornákkal van kipárnázva. Ha sok mindennek kell nálunk lennie, akkor akár a fél irodát is beletehetjük például a Golla GRIT-be. A könnyű táskának sok-sok zsebe, állítható belső elválasztója, külső, mágneses zárakkal lezárható tárolói vannak. Alakját még akkor is megtartja, ha kivettük belőle a laptopot.
Kapcsolódó cikkek
- Kamera is, telefon is: Polaroid SC1630 Smart Camera
- HTC TITAN II – Windows Phone rendszerű fényképezőgép?
- Lumix okostelefon a Panasonictól
- 12 mpixeles kameramobil
- LG GC990 Louvre mobil 12 megapixeles kamerával
- 12 megapixeles telefon a Samsungtól
- Mobilelefon vagy 10 megapixeles fényképezőgép a Sharptól
- Új LG Viewty: automata jelenet-felismeréses kameratelefon az LG-től
- Nokia N86: 8Megapixel, kiváló fotózáshoz és videózáshoz
- Végre Full HD videó és 12 megapixeles fényképező költözhet a mobilokba
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.