Novell: rendszergazdai tevékenység szoftver felügyelete Unix és Linux platformon

Kovács Attila, 2010. július 6. 18:35

Egy távoli analógia bemutatása érdekében furcsa helyen, a vakokról készült népligeti Láthatatlan Kiállításon július 6-án tartotta meg újabb termékbemutató sajtótájékoztatóját a Novell Magyarország.

A meghívott sajtó képviselői vaksötétben hallgatták a Novell képviselőjét, aki beszámolt róla, hogy a vállalat itthon is bemutatta egyelőre Unix és Linux rendszerekre kész root-jelszó kezelő felügyeleti megoldását, a Privileged User Managert.

A vállalatok sok kulcsfontosságú alkalmazást futtatnak Unix és Linux rendszereiken, amelyekhez ugyanazt a kiemelt hozzáférési jogosultságot biztosító azonosítót és az úgynevezett root-jelszót egyszerre több informatikai szakember is használja, például rendszergazdák, alkalmazás fejlesztők vagy adatbázis adminisztrátorok. Többségüknek ráadásul mindössze néhány parancs használata miatt szükséges a jelszó ismerete. Ezekkel a feltételekkel nem garantálható, hogy a jelszó nem kerül illetéktelen kezekbe – ennek bekövetkezése pedig felügyeleti és informatikai biztonsági problémát okoz a vállalatoknak, büntetések esetén pedig anyagi veszteséget vagy üzleti bizalomvesztést. A Novell Privileged User Manager segítségével a rendszergazdák saját felhasználói azonosítójukkal
végezhetik el a feladataikat, és szükségtelenné válik a root szintű hozzáférés kiadása. A gyorsan bevezethető és könnyen felügyelhető
megoldás a vezetők számára így egy gyors és egyszerű módszert kínál a rendszergazdák tevékenyégének ellenőrzésére.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05