Új felsővezető a Magyar Telekomnál

forrás Prim Online, 2010. július 12. 16:38

A Magyar Telekom iIgazgatósága a mai napon 2010. szeptember 1-jei hatállyal kinevezte Keszég Attilát a Magyar Telekom értékesítési és szolgáltatási vezérigazgató-helyettesévé. Keszég Attila a kinevezéssel párhuzamosan a Magyar Telekom ügyvezető bizottságának tagja lesz.

Keszég Attila 44 éves, a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemen gépészmérnök diplomát szerzett, majd MBA képzésen vett részt pénzügyi és vezetési ismeretek szakirányon. Szakmai pályafutását a Hemingway Holdingnál kezdte 1992-ben, majd a Dove Mid Europe munkatársa volt. Ezt követően 1994-től a Pepsi-Cola Company-nál dolgozott kiemelt ügyféligazgatóként, majd projektmenedzserként, később pedig közép-magyarországi részlegmenedzserként a regionális értékesítés, szállítás és raktározás területen. 1999-től a Pepsi Hungary értékesítési igazgatója volt, 2001-től pedig az értékesítési eszközök közép-kelet-európai igazgatójaként és a hagyományos kereskedelem közép-kelet-európai értékesítési igazgatójaként a magyar, lengyel, cseh és szlovák piacokért volt felelős. 2005-től a Red Bull Hungary ügyvezető igazgatójaként dolgozott, és irányításával a cég sikeresen működött a globális gazdasági válság közepette is.
Pályája során Keszég Attila széles körű tapasztalatot szerzett a fogyasztói igények megértése, valamint azok kereskedelmi partnereken keresztüli hatékony kielégítése terén. A gyors fogyasztású termékek (FMCG) piaci versenykörnyezetében edzett vezetőként csapatának szervezésén és motiválásán keresztül érte el sikereit, szem előtt tartva az erőforrások hatékony felhasználását.

Kulcsszavak: Magyar Telekom CIO

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Hannover Messe 2024: A Bosch fenntartható megoldásokat mutatott be

Az ipari gyártás minden gazdaság motorja, a gyártóknak azonban egy jelentős kihívásra is kell megoldást találniuk: a klímaváltozás miatt a gyáraknak fenntarthatóvá kell válniuk és kímélni kell az erőforrásokat. A Bosch, a gyártási és ipari megoldások egyik vezető szállítója, a gyárautomatizáláshoz, a hidrogéngazdasághoz, a digitalizációhoz és a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó megoldások széles portfóliójával segíti az ipari vállalatokat a zöld átalakulás megvalósításában.

2024. május 4. 17:02

Újabb rangos szakmai díjat nyert a Prologis!

A Prologis Park Budapest-Sziget II beruházás nyerte idén a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által életre hívott, „Év logisztikai fejlesztése” elismerést. A legkiemelkedőbb hazai logisztikai fejlesztéseket díjazó kitüntetést 2023 óta ítéli oda a szervezet 11 tagú testülete a közúti-, vasúti-, vízi-, légi- és intermodális fuvarozás, valamint a vámolási és raktározási területek meghatározó szereplői részére.

2024. május 4. 15:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55