Oracle-felmérés: európai pénzintézetek informatikai hiányosságokkal

Kovács Attila, 2010. július 27. 13:08

Az Oracle most nyilvánosságra hozott "Európai adatmegbízhatósági jelentés" című felmérése szerint az európai pénzintézetek magas beosztású üzleti és informatikai vezetői úgy vélik, hogy a döntéshozatal és a teljesítménymenedzsment során a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a kockázatkezelésre.

A jelentés kitért arra a kérdésre is, hogy az informatikai rendszerek mennyiben képesek megfelelni az egyre szigorúbb jogszabályi előírásoknak. A Vanson Bourne piackutató cég által elvégzett felmérés keretében európai pénzintézetek szakembereivel készítettek interjút; az üzleti területről 228, az informatikai területről pedig 222 szakember véleményét kérdezték meg.

Az informatikát érintő legfontosabb megállapítások. A jelenlegi informatikai rendszerek nem alkalmasak arra, hogy biztosítsák a pénzintézetnek azokat az információkat, amelyek segítségével azonnal reagálhatnának a külső körülmények változására. A válaszadóknak mindössze 26%-a nyilatkozott úgy, hogy szerinte a pénzintézet informatikai rendszere képes a tárolt adatok alapján valamennyi szervezeti egységre kiterjedő, teljes körű kockázatelemzésre. Ezzel szemben a megkérdezettek 64%-a, azaz közel kétharmada úgy véli, hogy az informatikai részleg nem képes a pénzintézetről átfogó elemzést készíteni. Így például a vizsgálatban részt vevő bankoknak mindössze 32%-a állította, hogy probléma nélkül hozzáfér kulcsfontosságú adatokhoz (pl. az üzletfelekkel kapcsolatos információkhoz). Az európai  bankszektor válaszadóinak döntő többségénél (85%-nál) nem történt meg a teljesítménymenedzsment-rendszerek és a kockázatelemzési rendszerek teljes integrációja. Ráadásul a felmérésben részt vevő bankok felének esetében a résztvevők úgy nyilatkoztak, hogy nincsenek meggyőződve az üzletfelekkel, illetve a kockázatokkal kapcsolatos adataik pontosságáról.

További információ

Kulcsszavak: Oracle felmérés bank

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36